„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Búcsú a kupától

2012. dec. 23.
  • Facebook

Nagyot küzdött, de a kulcspillanatokban rendre hibázott, így végül háromgólos 35-32-es vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Kiskunhalas elleni hazai kupameccsen.

 

Az idei szezon egyik meglepetés csapatát, a Kiskunhalas gárdáját látta vendégül szombaton délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A rutin mindenképpen a vendégek mellett szólt az egymeccses összecsapás előtt, míg a mieink a hazai pálya előnye mellett elsősorban fiatalos lendületükben bízva várták az izgalmasnak ígérkező csatát.

Hibák a hajrában

A vendégek kezdték jobban a találkozó első félidejét, mert az első öt percben négyszer is betaláltak a mieink kapujába úgy, hogy Mátéfi Eszter tanítványai mindössze két alkalommal tudták csak megtenni a túloldalon (2-4). Szépen lassan azonban játékba lendült a Kohász is, mely Takács Dusmáta és Ferling góljaival előbb egalizált, majd a vezetést is átvette, s mikor a 10. percben már 7-5-ös hazai vezetést mutatott az eredményjelző, a vendégek mestere kénytelen volt időt kérni.
A rövid pauza után magára talált a halasi egylet is, mely Barna Éva találataival tüntette el hátrányát, ám a mieinknél ekkor még rendre, aki ismét előnyhöz juttatta csapatunkat (11-10). A félidő utolsó tíz perce azonban nem úgy alakult, ahogy reméltük, mert több elrontott hazai támadás után is könnyű gólokat szerzett vetélytársunk, így pillanatok alatt ismét komolyabb hátrányba kerültek Ferlingék (13-17). Sajnos a félidő hajrájára már nem tudtak újítani a mieink, s bár a folytatásban nem nőtt már a két gárda közti különbség, a térfélcsere után nagy változásra lett volna szükség ahhoz, hogy visszajöjjön a meccsbe együttesünk (15-19).

Eltékozolt esélyek

A második felvonásban emberfogással próbálta meg kivonni a játékból a vendégek legjobbját, Barna Évát a hazai csapat, s ezzel sikerült is meglepnie a Kiskunhalast, hiszen alig hét perc alatt egalizáltak Mátéfi Eszter tanítványai (20-20). Jött is azonnal a vendégek időkérése, mely után Szamoránsky Anikó vette át a vezér szerepét a Kiskunhalasnál, hiszen csapata négy találatából hármat is ő jegyzett (21-24). Tovább tetézte a mieink gondjait, hogy sorozatban három büntetőt is kihasználatlanul hagytak a Kohász játékosai, így hiába volt esélyük a felzárkózásra, bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt már öt góllal állt jobban a vendégcsapat (24-29).
Ferlingék azonban nem adták fel a küzdelmet, s négy perc alatt szerzett öt találattal újra visszahozták továbbjutási reményeiket (29-30). A hajrá azonban újra nem a mieink reményei szerint alakult, mert a vendégek ismét megléptek két-három találattal, s mikor az 58. percben a hatodik kimaradt hazai hetes miatt bosszankodott a publikum, végleg eldőlt a találkozó (31-34). Az utolsó percben még egy-egy gólt láthattak a meccsre kilátogatók, ám ez már semmit nem számított, mert a kulcspillanatokban pontosabban játszó Kiskunhalas végül 35-32-es győzelemmel jutott be a sorozat legjobb nyolc együttese közé.

Dunaújvárosi Kohász KA – Kiskunhalas NKSE
32-35
(15-19)
DKKA: Pisák, Bódi 4, Gera 6, Ferling 9, Takács D. 3, Sánta D. 1, Berta 3. Csere: Csapó K. (kapus), Takács F. 2, Gáspár 1, Kővári 1, Rádl 1, Kemény D. 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
 

További hírek

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapat

Kellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.

Kellermann Dóra csatlakozik

Kellermann Dóra csatlakozik

2024. már. 21. #DKKA felnőtt csapat

Irányító poszton erősít csapatunk

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapat

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapat

Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapat

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat