„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Extra kell a győzelemhez

2017. jan. 31.
  • Facebook

A tabella harmadik helyén álló Érd ellen lépnek pályára szerdán este hat órától kézilabdázóink, akik elszántan, a siker reményében várják a rangadót.

Bosszantó vereséget szenvedett legutóbbi bajnoki mérkőzésén a Debrecen ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, melyre szerdán még keményebb feladat vár: Zdravko Zovko tanítványai ugyanis este hat órától a tabella harmadik helyén álló Érd gárdáját látják vendégül a sportcsarnokban. Együttesünk elszántan várja az összecsapást, ám ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni a vendégeket, bravúrra lenne szükség kézilabdázóinktól, akik felkészülését betegségek is nehezítették, így a szakvezetés még ma este sem tudta biztosan, hogy milyen felállásban vág majd neki a mérkőzésnek a Kohász.
A két csapat az idei szezonban már találkozott egymással, ám az EHF Kupa selejtezőjéből az érdiek kettős győzelemmel jutottak tovább, vagyis az előjelek nem a legbiztatóbbak. Mint azt György László másodedző elárulta a motivációval nincs gond, aki tudott, keményen készült az elmúlt napokban, ám a remélt sikerért nagyon keményen meg kell majd dolgozni.
"Ismerjük az érdieket, nagyon erős csapatot alkotnak, erős a jobb oldaluk, Krpez, Gonzalez bárhonnan veszélyes, Klivinyi is remekül szerepel az idei szezonban, s a kapuban van egy Janurik Kingájuk, aki óriási stabilitást ad számukra. Éppen ezért gondolom úgy, hogy a jó teljesítmény tőlünk nem lesz elég a győzelemhez, ehhez extrát kell nyújtania mindenkinek, aki pályára lép. Kulcsfontosságú lesz, hogy miként tudjuk semlegesíteni az érdiek kulcsembereit, míg az ellenfél kapujánál nagyon oda kell figyelnünk a befejezésekre, nem férnek bele a kihagyott ziccerek" – fogalmazott György László.

Kézimeccs után irány a jégpálya

Mint azt a helyi csapatsportok kedvelői tudják, eredetileg este hat órakor kezdődött volna a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak DVTK elleni rangadója, ám a DAB hokisai kitértek együttesünk mérkőzése elől, s este fél nyolctól fogadják a MOL Liga éllovasát. Az Acélbikák ráadásul még egy akcióval kedveskednek a drukkereknek, ugyanis azok, akik a jégcsarnok pénztáránál felmutatják a mieink meccsére szóló érvényes, tehát a csuklón hagyott karszalagjukat, fél áron tekinthetik meg a DAB és a DVTK találkozóját.

Együttesünk vezetése természetesen nagyon köszöni ezt a sportszerű hozzáállást, s ezzel együtt arra buzdítja drukkereit, hogy aki teheti, az Érd elleni mérkőzés után ruccanjon át a jégcsarnokba, hogy a helyszínen szurkoljon Azari Zsolték győzelméért. Hajrá Kohász! Hajrá Acélbikák!

További hírek

We did not manage to win it this time

Most nem jött a bravúr

2021. jan. 30.

Hiába vezetett az első félidő után, a másodikban sokat hibázott akadémiánk felnőtt együttese, így 34-29-es vereséget szenvedett a Vác otthonában.

Vácra látogatunk!

Vácra látogatunk!

2021. jan. 29.

Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.

Ez nem a mi napunk volt

Ez nem a mi napunk volt

2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás

Három mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.

Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)

Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)

2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás

16.45-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő II. osztályú bajnokságból. Kövessük a lányokat együtt és szurkoljunk nekik a képernyőn keresztül is!

What a victory

Ez igen! Győzelem az MTK ellen!

2021. jan. 27.

Fantasztikus második félidei játékkal arattunk bravúros, 31-28-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat