„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sikeres toborzó

2012. dec. 28.
  • Facebook

Szorgalmas gyerekek a pályán, izguló szülők a lelátón, árgus szemmel figyelő edőzk a pálya szélén: tegnap tartotta toborzóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, melyre az ország több pontjáról érkeztek együttesünkhöz a fiatal tehetségek, hogy bizonyítsák tudásukat, rátermettségüket.

 

 

Bőven akadt dolga tegnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőinek, edzőinek, ugyanis csütörtökön tartotta előre meghirdetett toborzóját a szakosztály, melyre az ország több pontjából várták a fiatal tehetségek jelentkezését.

Népszerű toborzó

A szervezők nagy örömére volt is kiket köszönteni a csütörtök délelőtti találkozás alkalmával, hiszen az ország rengeteg pontjáról érkeztek városunkba azok, akik meg szerették volna méretni magukat a toborzáson. Mint azt Radulovics Bojána, a szakosztály szakmai vezetője elárulta, Dunaújváros mellett Veszprémből, Gyömrőről, Berettyóújfaluról, Tatabányáról, Gyuláról, valamint Csákávárról is többen megjelentek a Kohász toborzóján, ahol 34 tehetség kezdte meg a napi munkát délelőtt fél tizenegytől. Az első edzést követően sem pihentek meg a fiatalok, akik a közös ebédet követően igyekeztek megismerkedni a kollégiumi ellátással, valamint a képzési lehetőségekkel, míg délután fél négytől újabb edzéssel, valamint egymás közötti játékkal folytatták a napi programot.
A közös gyakorláson több edző figyelte a játékosok teljesítményét, s mint azt Takács Gyöngyi érdeklődésünkre elárulta, összesen 33 fiatal érkezett a toborzóra, akik közül a „legidősebbeket” az 1996-os korosztály alkotta, a legnagyobb létszámban a 98-99-es korosztály képviseltette magát, ám mellettük a 2000-es születésű gyermekek is érkeztek a felmérőre. Szakosztályunk utánpótlás edzője szerint látszott a gyerekeken, hogy más környezetből, más terheléshez szokva vágtak neki a programnak, s az életkori sajátosságok miatt elég nagyok is voltak köztük a különbségek, ugyanakkor mindannyian nagyon lelkesen és szorgalmasan végezték el a rájuk kiszabott feladatokat.

"Sportolót, embert nevelünk"

Nem csak az edzők és a lelátón izguló szülők, hanem Radulovics Bojana szakmai vezető is árgus szemekkel figyelte a gyakorlásokat, azt kutatva, hogy kik lehetnek azok, akik felvételt nyernek majd a Kohász utánpótlásába, hiszen elmondása szerint a szakosztály célja továbbra sem lehet más, mint a tudatos építkezés, a gyermekek sportolóvá és emberré nevelése.
- Nagy örömmel tölt el, hogy ennyi gyermek jelent meg a toborzón, mely kiemelten fontos számunkra, ugyanis a célunk továbbra is az, hogy egy stabil NB I-es csapat mögé olyan utánpótlást építsünk fel, amire a jövőben lehet majd támaszkodni. Mindenképpen hosszú távra tervezünk, ezért is nézem örömmel ezeket a fiatalokat, hiszen akár az is elképzelhető, hogy idővel közülük kerülnek majd ki azok, akik meghatározzák a dunaújvárosi női kézilabda jövőjét. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy ez rögös, kihívásokkal és lemondásokkal teli utat jelent, hiszen hiába a tehetség, ha valaki nem elég szorgalmas, vagy kitartó, akkor könnyen elkallódhat. Éppen ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy stabil, biztos környezetet biztosítsunk a fiatalok számukra, olyat, ahol tényleg csak a kézilabdával és a tanulással tudjanak foglalkozni, ugyanis számunkra nem csak az a fontos, hogy sportolókat, hanem értelmes, okos embereket neveljünk, akik a kézilabda utáni életben is biztosan álljanak majd a lábukon.

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat