„ACÉL A SZÍV!”
A Mosonmagyaróvár következik
Újabb hazai mérkőzés vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától a Mosonmagyaróvár csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Nem pont úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi, Érd elleni mérkőzése, ahogy azt előzetesen reméltük, mert kézilabdázóink csak az első félidőben tudták megnehezíteni vetélytársuk dolgát, ám a fordulás után egyértelműen jobb volt Szabó Edina együttese, mely végül 29-22-es győzelemmel távozott a Dunaújvárosi Sportcsarnokból. Az előttünk álló hétvégén azonban újabb hazai találkozó vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától a Mosonmagyaróvár elleni összecsapással búcsúzik a bajnokság első körétől. Érdekesség, hogy a két csapat pár napon belül kétszer is megmérkőzik egymással, ugyanis a szombaton a bajnokságban, míg szerdán már a Magyar Kupa negyeddöntőjében néznek egymással farkasszemet a felek.
Az "őszi idény" utolsó mérkőzésén a mieink számítanak az esélyesebbnek, hiszen a Kohász a hatodik, míg a Mosonmagyaróvár a kilencedik helyen áll a bajnoki tabellán, s a helyezések alapján nem szabadna, hogy gondot okozzon együttesünknek a két pont megszerzése. Nem számít azonban könnyű találkozóra György László, csapatunk héten kinevezett vezetőedzője, aki szerint a remélt győzelemhez a játék minden elemében, de leginkább védekezésben kell jól teljesítenie kézilabdázóinknak.
"Hasonló helyzetben vagyunk, mint novemberben, amikor pár napon belül kétszer is megmérkőztünk a váciakkal, s bár a bajnokságban vereséget szenvedtünk, a Magyar Kupában szoros meccsen kiharcoltuk a továbbjutást. Annyi változást remélek a "menetrendben", hogy ezúttal a bajnokságban és a kupában is mi örülhetünk majd győzelemnek a Mosonmagyaróvár ellen. Egyelőre csak a szombati bajnoki jár a fejünkben, azzal foglalkozunk sokat, elsősorban arra készülünk, tudják a lányok, hogy milyen fontos meccs lesz ez számunkra, s úgy látom az edzésmunka alapján, hogy maximális odaadással dolgoznak azért, hogy megszerezzük a két pontot. Persze ezeket a pontokat nem edzésen, hanem a mérkőzésen kell begyűjtenünk, s ahhoz, hogy ez sikerüljön, a játék minden elemében jól kell teljesítenünk. A legfontosabb azonban a védekezés lesz, amihez meg is van az emberanyagunk minden egyes pozícióban, s ha koncentráltan, kellő erőszakossággal, tudatossággal végezzük el a munkánkat saját kapunk előterében, akkor én biztos vagyok abban, hogy hatékonyan meg tudjuk akadályozni ellenfelünk gólszerzési lehetőségeit. Jelenleg úgy tűnik, hogy betegség és sérülés sem sújt minket, így a lehető legerősebb felállásunkban vághatunk neki a szombati mérkőzésnek, melyre természetesen sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is" – fogalmazott György László vezetőedző.
További hírek
Debreceni továbbjutás a kupában
2024. jan. 31.A vendég DVSC magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a Magyar Kupa ötödik fordulójában.
A négyes döntőért küzd a Kohász
2024. jan. 30.A DVSC ellen lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa ötödik fordulójában a sportcsarnokban szerdán délután öt órától.
Nem hibázott a Győr Dunaújvárosban
2024. jan. 27.A címvédő győriek magabiztos játékkal vitték el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Hazai pályán a Győr ellen
2024. jan. 26.A tabellán második Győri Audi ETO KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
A hajrában fordított a Budaörs
2024. jan. 20.A mérkőzés nagyobbik részében vezetett együttesünk a Budaörs otthonában, de a jobban hajrázó házigazdák végül 28-26-ra legyőzték kézilabdázóinkat.