„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A négyes döntő a tét

2017. feb. 15.
  • Facebook

A Magyar Kupa négyes döntőjének eléréséért küzd együttesünk ma este hat órától a Mosonmagyaróvár otthonában.

Kemény bajnokit vívott szombaton akadémiánk felnőtt csapata a Mosonmagyaróvár ellen, s ha nehezen is, de sikerült itthon tartania a pontokat a tabella negyedik helyén álló dunaújvárosiaknak. Sokat azonban nem pihenhettek kézilabdázóink a 27-25-re megnyert találkozó után, ugyanis ma este hat órától ismét Varga József együttese ellen lépnek pályára, ám ezúttal idegenben, a Magyar Kupa negyeddöntőjében kellene győzelmet aratnia Kovács Annáéknak. Ez finoman szólva sem ígérkezik könnyű feladatnak sőt, rettentően nehéz hatvan perc vár kézilabdázóinkra Mosonszolnokon, ahol legalább egy döntetlent el kell érnie együttesünknek ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Tisztában van ezzel György László is, felnőtt csapatunk vezetőedzője, aki bízik abban, hogy ma este már lényegesen frissebben játszanak tanítványai, mint tették azt szombaton, s olyan eredményt érnek el, ami elég lesz a remélt továbbjutáshoz.

"Ahogy számunkra, úgy gondolom az ellenfél számára is nagyon fontos lesz a ma esti kupamérkőzés, hiszen aki továbbjut, annak komoly lehetősége lesz arra, hogy jövőre a nemzetközi kupában szerepeljen. Úgy érzem, hogy amit lehetett, azt becsülettel megtettük a felkészülésünk során, volt két és fél három napunk erre a bajnoki találkozó után. Várjuk a mérkőzést, mindenki egészséges a csapatban, s mindent el fogunk követni azért, hogy mi jussunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A közelmúltban nagyon kemény munkát végeztünk, melynek fáradtságát azért lehetett látni a hétvégi bajnokin, úgy vélem, hogy ma azért frissebbek, gyorsabbak leszünk, igyekszünk időben reagálni az ellenfél lépéseire, s olyan eredmény elérni a várhatóan kemény összecsapáson, aminek köszönhetően mi jutunk majd tovább" – fogalmazott a szakember.

További hírek

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2024.01.27.

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2024.01.27.

2024. jan. 05. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad!

Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón

Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón

2023. dec. 30.

A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően magabiztos, hatgólos sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny elleni bajnokin.

Kozármislenyben zárjuk az évet

Kozármislenyben zárjuk az évet

2023. dec. 30.

Nehéz hatvan perc vár együttesünkre az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.

It's allways sunny in Dunaújváros

Napos jövő Dunaújvárosban

2023. dec. 14.

A Solar Future System Kft csatlakozott a DKKA támogatói közé

Elsőosztályú ellenfél a kupában

Elsőosztályú ellenfél a kupában

2023. nov. 21.

Elkészült a Magyar Kupa IV. fordulójának párosítása.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat