„ACÉL A SZÍV!”
Magabiztos továbbjutás a Kupában
Az első félidőben még olykor akadoztott a gépezet, de végül nagyon sima, 31-20-as győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőben.
A Magyar Kupa negyeddöntőjében lépett pályára ma este hat órától a Mosonmagyaróvár otthonában felnőtt csapatunk, melyre nehéznek ígérkező hatvan perc várt a közelmúltban Dunaújvárosban is remekül helyt álló hazaiakkal szemben. A továbbjutáshoz a mieinknek egy döntetlen is elég lett volna ugyan, ám a cél a győzelem megszerzése volt, s ebben segíthetett az is, hogy hosszú sérülése után újra játékra jelentkezett Camila Micijevic, akire támadásban és védekezésben is kulcsfeladatok vártak a mai összecsapáson.
A kezdésre annak ellenére sem lehetett panasz, hogy az első három gólból kettőt a hazaiak szereztek, mert Kovács duplája után Klujber is betalált a mosonmagyaróvári kapuba, így az ötödik percben már a Kohásznál volt az előny (2-3). Együttesünk jól védekezett, a hazaiak többször is hibáztak, míg a túloldalon Cifra három, míg Klujber újabb egy alkalommal talált be, így a kilencedik percben már időt kellett kérnie Varga Józsefnek, hogy rendezze a sorokat (3-7).
Ez ekkor még nem sikerült, mert a Kohász továbbra is irányította a játékot, s mivel Micijevic is beszállt a gólgyártásba, az első negyed óra végén már 11-5-ös vezetésnek örülhettünk. Ekkor jött azonban egy komolyabb megtorpanás a mieink részéről, mely elhibázott támadásokban, sorozatban kihagyott ziccerekben jelentkezett, s ezt könyörtelenül kihasználta a hazai csapat, mely sorozatban négyszer mattolta Oguntoye Viktóriát, s alig öt perc alatt kettőre csökkentette hátrányát (10-12). Nagyon jókor jött Micijevic és Szalai újabb gólja, s bár négyről ismét feljött kettőre a házigazda, a hajrában Szalai emberhátrányban is megvillant, így a szünetre 16-13-as vezetéssel vonulhatott a Kohász.
A második felvonás egy kimaradt dunaújvárosi hetessel kezdődött, melyet egy hazai gól követett, de Takács és Klujber gyorsan válaszolt, s visszaállította a két gárda közti négyfás különbséget (14-18). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de egyre több hiba csúszott mindkét oldalon a játékba, s ezt a 41. percben elégelte meg Varga József, aki másodszor is magához rendelte tanítványait (16-20).
A rövid pauza után azonban a Kohász játéka vált pontosabbá, Micijevic három labdát szerzett egymás után, melyekből Vincze és Kudor talált be, így a 43. percben ismét hattal vezetett a DKKA (16-22). Együttesünk játékában szerencsére most nem jött hullámvölgy, a jó védekezés mellett támadásban sem hibáztak a mieink, így a véghajrá előtt már csak az volt kérdés, hogy milyen különbséggel nyerik az összecsapást (17-28). Az utolsó hét-nyolc percben már a fiatalok kaptak lehetőséget a Kohásznál, de ebben az időszakban is láttunk szép dolgokat az akadémistáktól, akik megtartották biztos előnyüket, s végül 31-20-as győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol a Győr, a Ferencváros, vagy a Debrecen lesz az ellenfelük.
Mosonmagyaróvár – DKKA 20-31 (13-16)
DKKA: Oguntoye – Vincze 4, Szalai 5, Micijevic 3, Cifra 3, Kovács 7, Klujber 4. Csere: Csapó (kapus), Kudor 1, Karnik, Takács D. 3, Grosch, Nick, Hornyák, Gindeli 1. Vezetőedző: György László.
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával