„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újra hazai pályán

2017. feb. 18.
  • Facebook

Nem ígérkezik könnyűnek, de az MTK elleni dunaújvárosi mérkőzésen is a győzelem a célja együttesünknek.

Remek sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőben akadémiánk felnőtt csapata, mely ötéves fennállása óta először jutott be a sorozat négyes döntőjébe. A szép győzelemnek azonban nem örülhettek túl sokáig kézilabdázóink, ugyanis csütörtöktől már az előttük álló újabb feladatra, az MTK elleni hazai bajnokira készül György László és együttese. A Kohász felnőtt együttese ma este hat órától, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a fővárosi kék-fehéreket, méghozzá egy olyan találkozón, mely előtt szinte mindenki a mieinket tartja az egyértelmű esélyesnek.

Amennyiben a tabellán elfoglalt helyezést nézzük, valóban elég komoly sansza van csapatunknak arra, hogy itthon tartsa a két pontot, hiszen míg a Kohász a negyedik, addig az MTK a tizenegyedik helyen áll a bajnoki táblázaton. Hétvégi ellenfelünk eddig lejátszott tizenhárom mérkőzéséből négyet nyert meg, s egy döntetlen mellett nyolc vereséget szenvedett, köztük egyet már a DKKA ellen is, mivel a bajnokság első fordulójában a fővárosban sikerült könnyed, 31-20-as sikert aratnia Kovács Annáéknak.

Mint azt György László vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, a szombati találkozó lényegesen nehezebbnek ígérkezik a szeptemberinél, de ha tudása legjavát nyújtja együttesünk, úgy hazai pályán is legyőzi a fővárosiakat.

"A kupameccs már történelem, egy kicsit örültünk neki, de most már minden idegszálunkkal a szombati bajnokira koncentrálunk, hiszen nagyon fontos számunkra az, hogy itthon tartsuk a két pontot. El kell felejteni, hogy mi történt a kupamérkőzésen, a szombati egy teljesen más meccs lesz, s szó sincs arról, hogy a vendégek helyezése miatt könnyedebben készülnénk a mérkőzésre. Az MTK ugyanis remekül összeállt az utóbbi időben, védekezése és támadójátéka is feljavult, nem véletlen, hogy az előző fordulóban a Debrecen ellen is nagyon sima győzelmet arattak. Kifejezetten kemény találkozóra számítok, a játék minden elemében jól kell teljesítenünk ahhoz, hogy másodszor is legyőzzük hétvégi vetélytársunkat" - árulta el György László vezetőedző.

További hírek

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2024.01.27.

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2024.01.27.

2024. jan. 05. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad!

Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón

Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón

2023. dec. 30.

A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően magabiztos, hatgólos sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny elleni bajnokin.

Kozármislenyben zárjuk az évet

Kozármislenyben zárjuk az évet

2023. dec. 30.

Nehéz hatvan perc vár együttesünkre az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.

It's allways sunny in Dunaújváros

Napos jövő Dunaújvárosban

2023. dec. 14.

A Solar Future System Kft csatlakozott a DKKA támogatói közé

Elsőosztályú ellenfél a kupában

Elsőosztályú ellenfél a kupában

2023. nov. 21.

Elkészült a Magyar Kupa IV. fordulójának párosítása.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat