„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen
Magabiztos, 42-20-as győzelmet arattunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.
A bajnoki szünetben sem pihennek felnőtt csapatunk játékosai, akik a napi edzések mellett ma egy felkészülési találkozón is pályára léptek. Együttesünk ezúttal az NB I/B Nyugati Csoportját vezető Vasas SC vendégeként mérette meg magát, s ahogy az várható volt, semmi gondot nem okozott számára a győzelem megszerzése. György László vezetőedző minden bevethető játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, ugyanakkor a sérült Oguntoye Viktória, valamint az elmúlt két napot a válogatott edzőtáborában töltő Klujber Katrin és Szalai Babett ezúttal nem lépett pályára. Csapatunk több játékelemet is gyakorolhatott a jól küzdő fővárosiak ellen, s akik pályára léptek, igyekeztek mind bizonyítani, így a Kohász végül nagyon sima, 42-20-as sikerrel zárta a Vasas elleni meccsét. Együttesünk legközelebb hazai pályán játszik újabb edzőmérkőzést: pénteken délután fél négytől a Kispest látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Vasas SC - DKKA 20-42 (11-22)
Gólszerzőink: Molnár 5, Vincze 2, Nick 4, Hornyák 5, Kudor 5, Micijevic 5, Kovács A. 5, Karnik 3, Takács D. 2, Cifra 2, Gindeli 1, Grosch 2, Udvardi 1.
További hírek
Hazai csata az ETO ellen
2022. feb. 02.A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Sorsoltak a női Magyar Kupában
2022. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.
Hajrávereség Kisvárdán
2022. jan. 30.Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
2022. jan. 30. #DKKA utánpótlásA háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Fontos pontokat szerezhetnek
2022. jan. 30.Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.