„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos siker a Kispest ellen is

2017. feb. 24.
  • Facebook

A támadásokkal nem volt különösebb gond, de a védekezéssel akadtak problémák a Kispest elleni edzőmeccsen, melyen végül 45-34-re nyert együttesünk.

A Vasas ellen aratott 42-20-as siker után ma már hazai környezetben játszott edzőmeccset felnőtt csapatunk, mely délután fél négytől a Kispest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Ahogy az sejthető volt, a sérült Oguntoye Viktóriára ezúttal sem számíthatott György László vezetőedző, ám ez nem igazán zavarta kézilabdázóinkat, akik hamar megléptek ellenfelüktől, s a gólokat percenként szerezve már az 5. percben 5-2-re vezettek. A támadójátékkal a továbbiakban sem volt komoly probléma, ugyanakkor a védekezésre nem igazán figyeltek oda a Kohász játékosai, így a félidő derekán, 12-8-as állásnál muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy a kapu védelmére is felhívja játékosai figyelmét.

A rövid pauza használt is, mert a következő percekben lényegesen keményebben védekezett a DKKA, s a szerzett labdákból könnyű találatokat sikerült szerezni, így a 20. percben már 20-10-es állást mutatott az eredményjelző. A félidőből hátralévő időben ismét egy kicsit kiengedett csapatunk, de a szünetre így is magabiztos, 27-15-ös előnnyel vonulhatott. A térfélcsere után már mindenki lehetőséget kapott együttesünkben, de a fölényes vezetés tudatában sajnos a védekezéssel egyáltalán nem törődtek játékosaink, így a fővárosiak zavartalanul lőhették góljaikat hat-hét méterről. Ezzel együtt sem tudta jelentősen csökkenteni hátrányát a Kispest, mert a mieink támadásai is nagyrészt sikeresek voltak, s bár pár ziccert és két hétméterest is elhibázott a Kohász, így is tartotta kilenc-tízgólos előnyét, s végül 45-34-es győzelmet aratott.

A mérkőzés után csak a támadójátékkal volt elégedett csapatunk szakvezetője, ám a védekezés és a második félidei kapusteljesítmény miatt jogosan dorgálta meg tanítványait.
"Összességében hasznos meccs volt, ám a védekezésünkkel és a második félidei kapusteljesítménnyel nagyon elégedetlen vagyok. Harmincnégy gólt kaptunk, ez rengeteg, ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben. A támadójátékunk ugyanakkor működött, s amikor volt lehetőség a gyors indításokra, azokat is jól megoldottuk, dolgozunk tovább, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a jövő heti bajnoki találkozóra" – értékelt György László vezetőedző.

DKKA – Kispest 45-34 (27-15)

DKKA: Csapó: Molnár 3, Micijevic 5, Szalai 4, Cifra 1, Kovács 7, Grosch 3. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 5, Klujber 4, Rácz-Vincze 3, Karnik 3, Takács D. 2, Hornyák 4, Nick. Gindeli 1. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép forrása: kohaszkezi.hu (Kőhalmi Ildikó felvétele)

További hírek

DKKA nyári kézilabda tábor

DKKA nyári kézilabda tábor

2015. máj. 11. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia nyári tábort szervez Radulovic Bojana és György László szakmai irányításával.

Osztályt váltottak a juniorok!

Osztályt váltottak a juniorok!

2015. máj. 11. #DKKA utánpótlás

Az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte az NB II-es felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk junior leány együttese.

Érdi előny a bronzcsatában

Érdi előny a bronzcsatában

2015. máj. 08.

Az Érd csapata került előnybe a bajnoki bronzpárharcban, miután 26-18-ra legyőzte kézilabdázóinkat a sorozat első, megismételt összecsapásán.

Csökkenteni kell a hibák számát

Csökkenteni kell a hibák számát

2015. máj. 07.

A bajnoki bronzpárharc első, megismételt mérkőzését játssza pénteken este hat órától csapatunk az Érd otthonában.

Szurkolói busz Érdre pénteken

Szurkolói busz Érdre pénteken

2015. máj. 07.

A DKKA vezetősége ingyenes Szurkolói járatot indít a szerdán áramszünet miatt félbeszakadt Érd elleni bronzcsata "első" mérkőzésére.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat