„ACÉL A SZÍV!”
Biztos siker a Kispest ellen is
A támadásokkal nem volt különösebb gond, de a védekezéssel akadtak problémák a Kispest elleni edzőmeccsen, melyen végül 45-34-re nyert együttesünk.
A Vasas ellen aratott 42-20-as siker után ma már hazai környezetben játszott edzőmeccset felnőtt csapatunk, mely délután fél négytől a Kispest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Ahogy az sejthető volt, a sérült Oguntoye Viktóriára ezúttal sem számíthatott György László vezetőedző, ám ez nem igazán zavarta kézilabdázóinkat, akik hamar megléptek ellenfelüktől, s a gólokat percenként szerezve már az 5. percben 5-2-re vezettek. A támadójátékkal a továbbiakban sem volt komoly probléma, ugyanakkor a védekezésre nem igazán figyeltek oda a Kohász játékosai, így a félidő derekán, 12-8-as állásnál muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy a kapu védelmére is felhívja játékosai figyelmét.
A rövid pauza használt is, mert a következő percekben lényegesen keményebben védekezett a DKKA, s a szerzett labdákból könnyű találatokat sikerült szerezni, így a 20. percben már 20-10-es állást mutatott az eredményjelző. A félidőből hátralévő időben ismét egy kicsit kiengedett csapatunk, de a szünetre így is magabiztos, 27-15-ös előnnyel vonulhatott. A térfélcsere után már mindenki lehetőséget kapott együttesünkben, de a fölényes vezetés tudatában sajnos a védekezéssel egyáltalán nem törődtek játékosaink, így a fővárosiak zavartalanul lőhették góljaikat hat-hét méterről. Ezzel együtt sem tudta jelentősen csökkenteni hátrányát a Kispest, mert a mieink támadásai is nagyrészt sikeresek voltak, s bár pár ziccert és két hétméterest is elhibázott a Kohász, így is tartotta kilenc-tízgólos előnyét, s végül 45-34-es győzelmet aratott.
A mérkőzés után csak a támadójátékkal volt elégedett csapatunk szakvezetője, ám a védekezés és a második félidei kapusteljesítmény miatt jogosan dorgálta meg tanítványait.
"Összességében hasznos meccs volt, ám a védekezésünkkel és a második félidei kapusteljesítménnyel nagyon elégedetlen vagyok. Harmincnégy gólt kaptunk, ez rengeteg, ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben. A támadójátékunk ugyanakkor működött, s amikor volt lehetőség a gyors indításokra, azokat is jól megoldottuk, dolgozunk tovább, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a jövő heti bajnoki találkozóra" – értékelt György László vezetőedző.
DKKA – Kispest 45-34 (27-15)
DKKA: Csapó: Molnár 3, Micijevic 5, Szalai 4, Cifra 1, Kovács 7, Grosch 3. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 5, Klujber 4, Rácz-Vincze 3, Karnik 3, Takács D. 2, Hornyák 4, Nick. Gindeli 1. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép forrása: kohaszkezi.hu (Kőhalmi Ildikó felvétele)
További hírek
Zárt kapus meccsek!
2020. szep. 11.TÁJÉKOZTATÁS!
Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!
Fehérváron hagytunk 2 pontot!
2020. szep. 10.Sajnos pont nélkül jöttünk el Fehérvárról pedig az első félidei teljesítményünk alapján (10:12) bizakodhattunk a győzelemben. Bulath Anita nélkül döcögött a gépezet, ami főleg a támadásokban érződött.
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
2020. szep. 08.Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre
2020. szep. 06.Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.
A "RÁCALMÁSI-CSATA"
2020. szep. 05.Végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas meccsen nyert csapatunk Rácalmáson első bajnoki mérkőzésén. A DKKA YouTube TV-n több, mint 700 néző követte élőben a sporttörténelemben majd csak a: "rácalmási-csata" címmel bevonuló DKKA győzelmet.