„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadóra várva
Az Alba Fehérvár KC otthonában folytatja csapatunk a bajnoki küzdelmeket.
A bajnoki szünetben sem pihentek felnőtt csapatunk játékosai, akik a napi gyakorlások mellett két edzőmérkőzéssel igyekeztek felkészülni a közeljövő bajnoki kihívásaira. Melyekből nem lesz hiány, hiszen két nagyon fontos idegenbeli mérkőzés vár kézilabdázóinkra a közeljövőben. Persze a mieink egyelőre csak az előttük álló találkozóval, az Alba Fehérvár KC elleni székesfehérvári rangadóval foglalkoznak, melyre szombaton délután öt órától kerül sor, s abban már most biztosak lehetünk, hogy kőkemény hatvan perc vár Kovács Annáékra a bajnokság tizenötödik fordulójában.
A megyei rivális jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, pontosan ötven százalékos mérleggel, mivel eddig lejátszott tizennégy találkozójából hetet megnyert, s hetet elveszített, s utóbbiak sorát gyarapította a két csapat dunaújvárosi mérkőzése is, melyen hatalmas csatában aratott 24-20-as sikert együttesünk. A székesfehérváriak nyilván szeretnének visszavágni a legutóbbi vereségért, ráadásul egyáltalán nem mondtak még le arról, hogy a szezon végén nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzenek, amihez elengedhetetlen számukra az, hogy közvetlen riválisaikat legyőzzék.
Deli Rita együttese ráadásul nincs is rossz formában, legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet veszített el, s előző heti érdi találkozóján is mindössze pár másodpercre állt a pontszerzéstől, vagyis a remélt sikerhez a játék minden elemében jól kell teljesítenie kézilabdázóinknak. Tisztában van ezzel vezetőedzőnk, György László is, aki szerint a védekezések közti különbség döntheti el a két bajnoki pont sorsát.
"Egy megyei rangadó mindig kiemelt esemény a két csapat életében, s nincs ez másként most sem, ráadásul az csak fokozza a tétet, hogy a székesfehérváriaknak és nekünk is nagy szükségünk van a pontokra. Úgy érzem, hogy a felkészülésünket nem zavarta meg semmi, s a szombati mérkőzésig igyekszünk még finomítani a játékunkon. A hazaiaktól változatos támadójátékra számítok, így a védekezésünknek készen kell állnia mindenre, megfelelő segítséget kell adnia kapusainknak is. Támadásban nagyon fontos lesz, hogy a helyzeteinket jó százalékban használjuk ki, s egyénileg és csapatként is kiemelkedő teljesítmény kell a győzelem megszerzéséhez" – fogalmazott a Kohász szakvezetője.
További hírek
Idegenben is a két pontért lépünk pályára
2024. jan. 19.A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Újabb fontos Kohász-győzelem
2024. jan. 13.Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.
Négypontos meccs a Kisvárda ellen
2024. jan. 12.Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Győzelem és továbbjutás a kupában
2024. jan. 06.Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.
Szép évkezdésben bízik a DKKA
2024. jan. 05.A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.