„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem - vezéráldozattal

2017. már. 04.
  • Facebook

Hatalmas küzdelemben aratott egygólos, 27-26-os győzelmet együttesünk a Fehérvár KC otthonában.

Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC elleni megyei rangadón lépett pályára ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványaira nagyon nehéznek ígérkező találkozó várt a tabella hetedik helyén álló hazaiakkal szemben, ugyanakkor a mieink természetesen a két pont megszerzésének reményében várták a bajnokság 15. fordulójának összecsapását.

Mely nem kezdődött a legjobban a mieink számára, hiszen az első gólt a hazaiak szerezték, ráadásul hamar emberhátrányba is került együttesünk, de ezzel a fórral szerencsére nem tudtak élni a házigazdák, mert a Kohász jól védekezett, s Micijevic, majd Kovács révén is volt válasza a fehérváriak góljaira. Az első tíz perc végéhez érkezve sorozatban három gólt szerzett csapatunk, így muszáj volt időt kérnie Deli Ritának, mert a biztató kezdés után alaposan visszaesett csapata játéka (3-5). A rövid pauza után is a mieink szerezték a következő találatot, s bár a 15. percben Ishitate megtörte a fehérvári gólcsendet, Kovács Anna azonnal visszaállította a DKKA négyfás előnyét (4-8).

A játékrész derekán sajnos egy ütközést követően súlyosnak tűnő sérülést szenvedett az addig remekül védő Oguntoye Viktória, s ez láthatóan megzavarta a mieinket. Hiába kért időt György László, támadásban és védekezésben is visszaesett a Kohász játéka, s ennek köszönhetően a hazaiak pillanatok alatt minimálisra csökkentették hátrányukat (7-8). A félidő utolsó tíz percében rengeteg hibával játszottak a csapatok, s hiába lépett el ismét kettővel együttesünk, támadásban nagyon sok volt a pontatlanság a mieink játékában, így a hazaiak emberhátrányban is egalizálni tudtak (10-10). A játékrész hajrájában legalább az ellenfél kapuja előtt összekapta magát csapatunk, mely Szalai és Vincze révén rendre magához szerezte az előnyt, s a félidei szünetre minimális, 13-12-es vezetéssel vonulhatott.

A második felvonást sajnos ismét rosszul kezdte csapatunk, pillanatok alatt két gólt kapva került ismét hátrányba, majd Micijevic és Karnik ülhetett le pihenni, s bár emberelőnyével nem tudott élni a házigazda, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie, hogy rendezze a sorokat, mert kapkodva, idegesen játszottak tanítványai (15-14). Kovács Anna duplájával sikerült ugyan még egyszer visszavenni a vezetést, ám a folytatás katasztrofálisan alakult a Kohász számára, mert sorozatban adta el, vagy fejezte be rosszul támadásait a DKKA, s ezt a hazaiak egymás után szerzett négy könnyű góllal büntették, így a 44. percben ismét időt kellett kérnie György Lászlónak, mert egyre nehezebb helyzetbe került csapata (20-17).

A rövid "szakmai értekezlet" szerencsére a mieinken segített, míg a hazaiakat elbizonytalanította, hiszen a következő négy-öt percben sorozatban rontotta el támadásait az FKC, míg a túloldalon előbb Kovács, majd Takács duplázott, így a 48. percben már Deli Ritának kellett magához hívnia játékosait (20-21). Micijevic kiállítása alatt sajnos a hazaiakon volt a fordítás sora, de Rácz-Vincze Melinda révén újra visszavette a vezetést együttesünk, s bár a hazaiak rendre egalizálni tudtak, rendre jött a válasz a túloldalon is, így az 57. percben még mindig a mieink álltak közelebb a sikerhez (25-26). Micijevic harmadik kiállítása nagyon nehéz helyzetbe hozta a Kohászt, de a véghajrában nagyon összekapta védekezését együttesünk, ráadásul Klujber révén ismét el tudott lépni kettővel, s mivel ekkor már csak másfél perc volt hátra, egyre közelebb volt a remélt győzelem (25-27). A fehérváriak természetesen időt kértek, s bár alig húsz másodperccel a meccs vége előtt betaláltak, egyenlíteniük már nem sikerült, így joggal járhattak örömtáncot a DKKA játékosai a mérkőzés után, mert hullámzó játékkal is nagyon fontos győzelmet aratva erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

Csapatunk hazaérkezését követően kiderült, hogy a mérkőzés első félidejének derekán történt szerencsétlen ütközésnél Oguntoye Viktória valószínűleg oldalszalag-sérülést szenvedett. A pontos diadgnózissal azonban meg kell várni a hétfői MR-vizsgálatot, de ahogy annak eredményét megtudjuk, természetesen azt is megosztjuk együttesünk drukkereivel.

Fehérvár KC – DKKA 26-27 (12-13)

DKKA: Oguntoye – Rácz-Vincze 5, Micijevic 3, Szalai 3, Cifra 1, Kovács 8, Klujber 5. Csere: Csapó (kapus), Kudor, Molnár, Takács D. 2, Karnik, Nick. Vezetőedző: György László.

További hírek

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapat

Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Ez már nagyon kellett!

Ez már nagyon kellett!

2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapat

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Nem hibázhat a DKKA

Nem hibázhat a DKKA

2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapat

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Nagyon fájdalmas hazai vereség

2024. feb. 23.

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.

Fontos pontokra hajt a DKKA

Fontos pontokra hajt a DKKA

2024. feb. 23.

Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat