„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kőkemény meccs vár a Kohászra

2017. már. 09.
  • Facebook

A Békéscsaba vendégeként lép pályára pénteken este együttesünk, melyre nagyon nehéz mérkőzés vár a kiesés elől menekülő hazaiak ellen.

A Fehérvár KC elleni 27-26-os sikert követően közel egy hete maradt a együttesünknek arra, hogy felkészüljön az előtte álló újabb kihívásra. György László tanítványai ugyanis pénteken este hat órától a Békéscsaba vendégeként folytatják a bajnoki küzdelmeket, s bár a két gárda között jelentős különbség van a táblázaton, finoman szólva sem vár könnyű feladat a Kohász kézilabdázóira. A Békéscsaba jelenleg a tizenkettedik helyen áll a bajnokságban, pontosan nyolc helyezéssel a mieink mögött, így a papírforma alapján nem okozhatna gondot együttesünk számára a két pont megszerzése, ám éppen a vendéglátók helyezése az, ami miatt rendkívül komoly csatára van kilátás az összecsapáson.

Skaliczki László gárdája ugyanis hatalmas harcot folytat azért, hogy elkerüljön a számára rendkívül veszélyes hátsó régióból, ezért egy, az első pillanattól az utolsóig küzdő ellenfélre számíthatnak a mieink. A hazaiak ráadásul nincsenek is rossz formában, hiszen hiába kaptak ki legutóbb az MTK otthonában egy góllal, előtte döntetlent játszottak Kisvárdán, míg a Vác és a Debrecen csapatait sikerült legyőzniük, ezzel is jelezve, hogy hazai környezetben senki sem mehet biztosra ellenük.

Tisztában van a pénteki mérkőzés fontosságával csapatunk szakvezetése is, s mint azt György László elmondta, ahhoz, hogy győztesen hagyják el végül a pályát, hatvan percen keresztül hullámvölgy nélkül, tudásul legjavát nyújtva kell játszaniuk pénteken este.

"Nagyon nehéz mérkőzést vívtunk Székesfehérváron, s ez a mostani még nehezebbnek ígérkezik. Annak ellenére, hogy a Békéscsaba a bajnokság vége felé helyezkedik el, ez egyáltalán nem tükrözi tudását és játékosai tudását. Egy nagyon kemény, agresszívan védekező és támadó csapatról van szó, akik ugye hazai pályán élet-halált harcot vívnak azért, hogy elkerüljenek abból a zónából, ahol tartózkodnak, s holnap is mindent el fognak követni azért, hogy sikeresek legyenek. Nekünk tudomásul kell venni, hogy a mind a védekezésük, mind a támadásuk nagyon kemény, már-már férfias kézilabdát játszanak, vagyis nem engedhetjük meg magunknak egy pillanatnyi üresjáratot sem, mert azt könyörtelenül ki fogja használni az ellenfél. Fel kell vennünk a sebességet, a keménységet, a védekezésünk minősége lesz a legfontosabb, míg támadásban a helyzetek kihasználására kell odafigyelnünk, s aki pályára lép, annak hozzá kell tennie a saját jó egyéni teljesítményét a csapatéhoz" – fogalmazott csapatunk vezetőedzője.

További hírek

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. szep. 16.

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

2020. szep. 16.

A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

2020. szep. 13.

Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

2020. szep. 12. #DKKA utánpótlás

A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat