„ACÉL A SZÍV!”
Előzetes szurkolói információk a kupadöntő előtt
Megfelelő számú érdeklődő esetén szurkolói buszt indítunk a Magyar Kupa négyes döntőjére, s hamarosan a jegyek értékesítését is megkezdjük.
A közelmúlt feszített bajnoki programja mellett sem feledkezett meg együttesünk vezetése a Magyar Kupa négyes döntőjéről, melyet április 1-jén és 2-án rendeznek meg Kecskeméten. Akadémiánk számára rendkívül fontos, hogy felnőtt csapatunk jól szerepeljen a sorozat véghajrájában, hiszen egy érmes helyezés elérése azt jelentené, hogy nagy valószínűséggel jövőre is indulhatna az EHF Kupában együttesünk. A DKKA vezetése mindent elkövet azért, hogy szurkolóink minél nagyobb számban hozzájuthassanak a négyes döntőre szóló belépőkhöz, s hogy minél könnyebben el tudjanak utazni Kecskemétre.
Éppen ezért arról szeretnénk tájékoztatni drukkereinket, hogy amint át tudjuk venni a szövetségtől, azonnal megkezdjük a négyes döntő belépőjegyeinek értékesítését csapatunk Eszperantó úti irodájában. A célunk az, hogy egy szektorban helyezzük el saját táborunkat, illetve mind szombaton, mind vasárnap – kellő számú érdeklődő esetén – ingyenes szurkolói buszt is indítunk Kecskemétre. Ahogy további információval rendelkezünk a belépőjegyekkel, szurkolói busszal, buszokkal kapcsolatban, természetesen azonnal tájékoztatjuk drukkereinket.
További hírek
Idegenben is a két pontért lépünk pályára
2024. jan. 19.A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Újabb fontos Kohász-győzelem
2024. jan. 13.Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.
Négypontos meccs a Kisvárda ellen
2024. jan. 12.Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Győzelem és továbbjutás a kupában
2024. jan. 06.Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.
Szép évkezdésben bízik a DKKA
2024. jan. 05.A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.