„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Magyar Kupa – Elkezdődött a jegyértékesítés

2017. már. 13.
  • Facebook

Március 16-án délelőtt tíz óráig lesz lehetősége az előzetes jegyvásárlásra azoknak, akik a helyszínen szeretnének drukkolni együttesünknek a Magyar Kupa kecskeméti négyes döntőjében.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is megkezdte a belépőjegyek árusítását a Magyar Kupa négyes döntőjére. Mint az a szövetségtől kapott tájékoztatásból kiderült, az április első két napján sorra kerülő négyes döntőre csak kétnapos bérleteket lehet vásárolni, 3500 forintos egységáron. A szervezők lehetőséget biztosítanak a kluboknak az előzetes jegyvásárlásra, ám március 16-án délelőtt tizenegy óráig egyesületünknek is el kell számolnia a szövetség felé azzal, hogy mennyien igényeltek jegyet a négyes döntő mérkőzéseire.

Éppen ezért a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia arra kéri szurkolóit, hogy akik elővételben szeretnék megváltani belépőiket, azok március 16-án délelőtt tíz óráig tegyék azt meg egyesületünk Eszperantó úti irodájában. Arról, hogy a klubok szurkolói melyik szektort kapják meg az elődöntőben és a helyosztókon, a jegyigénylések feldolgozását követően dönt a szövetség, s nagyon fontos információ még, hogy a már megvásárolt, de el nem adott jegyek visszavételére nincs lehetőség.

További hírek

Hazai pályán kezdjük a szezont

Hazai pályán kezdjük a szezont

2022. júl. 05.

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2022/2023-as bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fordulók ellenfelei.

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

2022. jún. 14. #DKKA utánpótlás

A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

2022. jún. 14.

A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

2022. jún. 10.

A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

2022. jún. 07.

A korábban Kisvárdán szereplő Ana Tomkovic is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2022/2023-as szezonra.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat