„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kupafeladatok előtt

2017. már. 31.
  • Facebook

A Ferencváros ellen lép pályára csapatunk szombaton délután a Magyar Kupa elődöntőjében.

Rettentően kemény hete van akadémiánk felnőtt együttesének, mely a Siófok és a Budaörs elleni bajnoki sikereket követően hétvégén már a Magyar Kupa kecskeméti négyes döntőjében lép pályára. György László tanítványai szombaton délután 16 óra 10 perctől a Ferencváros ellen húznak szerelést a sorozat elődöntőjében, s bár az esélyek nem feltétlenül mellettük szólnak, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve lemondanának a bravúr lehetőségről. A fővárosi zöld-fehéreket nem kell különösebben bemutatni a sportág szerelmeseinek, évek óta a közvetlen élmezőnyt jelentik idehaza, ráadásul a 2016/2017-es szezonban a nemzetközi színtéren is kiválóan szerepelnek, s bizony reális továbbjutási reményekkel várják a címvédő CSM Bukarest elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőt is.

Elek Gábor csapatával az idei szezonban egy tétmérkőzésen találkoztunk eddig, s a fővárosban lejátszott januári bajnokin a tabella második helyén álló Fradi örülhetett a 27-23-as sikernek. Tisztában van az erőviszonyokkal együttesünk szakvezetése is, mely túl sokat nem készülhetett a kupahétvégére, ám György László vezetőedző bízik abban, hogy felszabadult, jó játékot nyújtanak tanítványai a kupadöntő mindkét napján.

"Mindössze másfél napunk van arra, hogy a Magyar Kupával foglalkozzunk, így érthetően túl sok újdonságot nem lehet már beiktatni, jobbára a taktikai feladatok tudatosítására és a játék csiszolására elég ez a csekély idő. A Fradi egy nagyon jó csapat, nem véletlenül jutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, szóval rettentően nehéz feladat vár ránk szombaton. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei, ám ez jelenthet előnyt is, mert mindenfajta nyomás nélkül, felszabadultan játszhatunk, ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy vasárnap már egy újabb meccs vár a csapatra, szóval az erőnket is be kell osztanunk. Ezzel együtt viszont az is nagyon fontos lesz, hogy holnap olyan tempóban, olyan felfogásban kézilabdázzunk, amiből vasárnap tovább tudunk építkezni, vagyis nem lazítunk, nem dőlünk hátra, becsülettel végigküzdjük a Fradi elleni meccset, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő" – fogalmazott vezetőedzőnk.

További hírek

Fájdalmas vereség

Fájdalmas vereség

2019. jan. 23.

A hajráig vezetett, ám végül 23-22-es vereséget szenvedett Monsonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.

A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk

A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk

2019. jan. 22.

A Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este fél héttől akadémiánk felnőtt együttese.

Utánpótlás felszerelések kiosztása

Utánpótlás felszerelések kiosztása

2019. jan. 18. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk az alábbi, a jövő hét során megrendezésre kerülő eseményre szeretné felhívni a figyelmet

A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba

A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba

2019. jan. 17.

Amikor az elmúlt év nyarán interjút készítettem Nyakacska Zsolttal, kettős célt fogalmazott meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) újonnan hivatalba lépett ügyvezetője. Megreformálni a női kézilabda-akadémia működését és ehhez biztosítani az anyagi és szakmai alapot.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka

Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka

2019. jan. 17.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat