„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Látogatás a bajnoknál

2013. jan. 09.
  • Facebook

A szezon legnehezebb találkozója vár ma csapatunkra, mely este hat órától az idei szezonban is hibátlanul szereplő Győri Audi ETO gárdájához látogat, méghozzá egy olyan mérkőzésen, melyen a tisztes helytállás és a becsületes játék lehet a mieink elsődleges célja.

 

Nem pihenhettek sokat a Kiskunhalas elleni vereség után játékosaink, akik ma este hat órától újra pályára lépnek, ezúttal a címvédő Győri Audi ETO otthonában. A találkozó esélyesének egyértelműen a házigazdák számítanak, akik az alapszakasz első körében sem találtak még legyőzőre, s hibátlan teljesítménnyel, tizenegy mérkőzésből szerzett huszonkét bajnoki egységgel vezetik a tabellát. Talán említeni sem kell, de a győriek keretében világsztárok sokasága játszik, s ezt az ősszel is megtapasztalhattuk, mikor mai ellenfelünk 40-23-as győzelmet aratott a mieink felett a bajnokság első fordulójában.
A ma esti találkozónak sem csapatunk az esélyese sőt, már az hatalmas bravúrt jelentene, ha sikerülnek tisztes vereséggel megúszni a mai találkozót. Persze a két gárdának mások a céljai, ám ez persze nem jelenti azt, hogy az áldozati bárány szerepét akarja betölteni együttesünk az este hat órakor kezdődő találkozón. Mátéfi Eszter fiatal tanítványainak csak bátor játékkal lehet esélyük arra, hogy tisztes eredménnyel zárják a mérkőzést, mely jó felkészülési lehetőséget is jelent a mieink hétvégi, Érd elleni hazai összecsapására. Ezt erősítette meg csapatunk vezetőedzője is, aki azt várja tanítványaitól, hogy tisztességgel, becsülettel játsszák végig a találkozót. Mint azt Mátéfi Eszter elárulta, sem sérülés, sem betegség nem nehezítette a mieink dolgát a felkészülésben, s bár a meccs esélyesei egyértelműen a házigazdák, bízik abban, hogy tudása legjavát nyújtja majd a csapat, s olyan tempóban tudja majd végigjátszani az ETO elleni összecsapást, ami jól alapot jelenthet majd a hétvégi, Érd elleni mérkőzésre is.

További hírek

Megyei rangadóra várva

Megyei rangadóra várva

2017. már. 03.

Az Alba Fehérvár KC otthonában folytatja csapatunk a bajnoki küzdelmeket.

Magyar Kupa négyes döntője

Magyar Kupa négyes döntője

2017. már. 03.

A Magyar Kupa négyes döntőjét Kecskeméten fogják rendezni...

Biztos siker a Kispest ellen is

Biztos siker a Kispest ellen is

2017. feb. 24.

A támadásokkal nem volt különösebb gond, de a védekezéssel akadtak problémák a Kispest elleni edzőmeccsen, melyen végül 45-34-re nyert együttesünk.

Csapó Kyra és Camila Micijevic is marad

Csapó Kyra és Camila Micijevic is marad

2017. feb. 23.

Csapó Kyra mellett Camila Micijevic is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

2017. feb. 22.

Magabiztos, 42-20-as győzelmet arattunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat