„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Fradi jutott a döntőbe

2017. ápr. 01.
  • Facebook

33-29-es vereséget szenvedett csapatunk a Ferencváros elleni kupaelődöntőben, így holnap a Debrecen ellen lépünk pályára a sorozat harmadik helyéért.

A Magyar Kupa elődöntőjében lépett pályára ma délután felnőtt csapatunk, mely a Ferencváros ellen mérette meg magát a kecskeméti négyes döntő második összecsapásán. Az elődöntők első mérkőzése nem hozott nagy csatát, hiszen a Győr nagyon simán, 34-14-re legyőzte a Debrecent, így a mieink összecsapásán az volt tét, hogy melyik gárda lesz az ellenfele a címvédőnek a sorozat fináléjában. Ugyan a Fradiból a hét közben térdsérülés miatt kiesett Zácsik Szandra, így is a fővárosiak voltak az esélyesek, ám a mieink azt ígérték, hogy mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el a fővárosi zöld-fehérek ellen.

A mérkőzés első percei ezzel együtt nem alakultak jól a mieink számára, hiszen az első két gólt a Fradi szerezte, s bár innen még visszajött egálra a Kohász, az 5. és a 10. perc között sorozatban rontotta el támadásait, s a gyors indításokból pillanatok alatt meglépett hárommal a fővárosi csapat (5-2). Kovács Anna egy kihagyott hetes után szerencsére megtalálta jó lövőformáját, sorozatban háromszor talált be Szikorának, de egyenlíteni nem sikerült, mert Klujber is kihagyott egy büntetőt, s a csapkodó játékot megelégelve Elek Gábor időt is kért a 14. percben (7-6). A játékrész második felében sajnos nagyon visszaesett a mieink támadójátéka, s hiába kért időt György László, fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség, s a 24. percben már hattal ment a Fradi (15-9). A játékrész hajrájában szerencsére összekapta magát együttesünk, melyből Szalai, Kovács és Vincze volt eredményes úgy, hogy közben a Fradi nem tudott betalálni, így a szünetre ismét "lőtávolba" került a Kohász (18-15).

A második felvonásban meglehetősen sok hibával játszott mind a két csapat, így a 40. percig beállt a szünetben is meglévő két-háromgólos különbség (20-17). György László az első tíz perc végén kért időt, hogy még nagyobb összpontosításra sarkallja játékosait, ám támadásban továbbra is nagyon sokat hibázott a DKKA, így pedig nem lehetett esélye arra, hogy még szorosabbá tegye a mérkőzést (25-20). Érezte is ezt György László, aki a véghajrában becserélte csapatunk fiataljait, s ők nem is vallottak szégyent, Kemény, valamint Nick is bombagólokkal köszönt be a válogatott Bíró Blankának, s hatról ismét csak négyre csökkent a mieink hátránya (28-24). Az utolsó percekben pontosabbá vált a fővárosiak játéka, s ismét elléptek hattal, s bár a Kohász a lefújásig becsülettel küzdött, végül 33-29-re kikapott a fővárosiaktól. A vereség mellett sajnos még Kemény Dóra súlyosnak tűnő sérülése miatt szomorkodhattak csapatunk játékosai, vezetői és drukkerei akik holnap délután, a háromnegyed kettőkor kezdődő Debrecen elleni bronzmérkőzésen vigasztalódhatnak.

FTC – DKKA 33-29 (18-15)

DKKA. Csapó – Rácz-Vincze 3, Micijevic 1, Cifra 1, Szalai 4, Kovács 10, Klujber 2. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 2, Takács D. 1, Nick 1, Grosch 2, Gindeli, Kemény 2. Vezetőedző: György László.

További hírek

A serdülők is tornagyőztesek

A serdülők is tornagyőztesek

2021. aug. 20. #DKKA utánpótlás

Felnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.

Továbbképzés telt ház előtt

Továbbképzés telt ház előtt

2021. aug. 15.

Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.

Serdülők csatája a sportcsarnokban

Serdülők csatája a sportcsarnokban

2021. aug. 14. #DKKA utánpótlás

Érdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.

Végül biztos siker!

Végül biztos siker!

2021. aug. 13.

Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

Érdi visszavágás

Érdi visszavágás

2021. aug. 06.

Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat