„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Négy játékos érkezik!

2017. ápr. 04.
  • Facebook

Kazai Anita, Monori Orsolya, Szekerczés Luca, valamint Katarina Tomasevics is akadémiánk felnőtt csapatánál folytatják pályafutásukat.

Együttesünk vezetése azt ígérte az elmúlt héten, hogy a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjét követően nyilvánosságra hozza azon játékosok névsorát, akik a nyártól Dunaújvárosban folytatják pályafutásukat. Szemenyei István ügyvezető tartotta is szavát, így mától hivatalos, hogy Kazai Anita, Monori Orsolya, Szekerczés Luca, valamint Katarina Tomasevics is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesét erősítik a következő szezontól, s mint azt a DKKA ügyvezetője elmondta, mind a négyen kétéves szerződést írtak alá csapatunkkal.

Az érkezők közül a 28 éves Kazai Anita posztját tekintve balszélső, az NB I-ben a Debrecen csapatában mutatkozott be, ahol 2005-től 2013-ig szerepelt, majd 2013-ban Székesfehérvárra szerződött, ahol összesen négy szezont húzott le. A huszadik életévében járó Monori Orsolya a balátlövő poszton segíthet együttesünknek. A fiatal játékos 2012-ben, a Spartacus csapatától szerződött a Ferencvároshoz, 2015-ben a NEKA csapatához került, majd az idei szezonban visszatért a Fradihoz, ahol idén tizennégy élvonalbeli mérkőzésen kapott eddig lehetőséget, melyeken huszonegy gólt szerzett.

Az 1994-es születésű Szekerczés Luca a jobbátlövő posztra érkezik a német Metzingen együttesétől. A bonyhádi születésű játékos Szekszárdon kezdett el kézilabdázni, majd a Ferencvároshoz szerződött, ahol egyéves siófoki kitérő mellett 2016-ig szerepelt. Az idei szezonban a német Metzingen gárdáját erősíti, s ahogy a többiek, úgy ő is két évre kötelezte el magát a Kohász csapatához. A 70-szeres szerb válogatott kapus Tomasevics játszott az osztrák Hypo, a dán Esbjerg, a spanyol Bera Bera, a német Thüringer HC, valamint a francia Nantes együtteseiben is, mielőtt 2014-ben a Ferencvároshoz szerződött, ahol 2015-ben bajnoki címet szerzett. Az idei szezonban kislánya születése miatt nem lépett még pályára, ám nyáron már a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatával kezdi meg a közös felkészülést.

További hírek

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Ők is maradnak!

Ők is maradnak!

2023. feb. 09.

Ezúttal két fiatal játékost ismerhetünk meg a jövő évi keretünkből.

Továbbra is együtt!

Továbbra is együtt!

2023. jan. 31.

Két kulcsjátékosunk is a szerződéshosszabbítás mellett döntött.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

2023. jan. 26.

Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

2023. jan. 25.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat