„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Akasztón jártunk

2013. jan. 12.
  • Facebook

A Kiskunhalas elleni bajnoki vereség után Akasztón járt együttesünk, melynek tagjait, a régi hagyományokat folytatva Németh Csaba és családja látta vendégül az akasztói cukrászüzemben.

 

A felnőtt csapat január 5-i programja a kiskunhalasi bajnoki mérkőzést követően még nem ért véget. Hagyomány, hogy ilyenkor hazafelé Akasztón kedves vendéglátásban részesül a Kohász gárdája. Németh Csaba egyéni vállalkozó és családtagjai most is terülj-terülj asztalokat varázsoltak a cukrászüzem emeleti társalgójába, ahol nagy szeretettel fogadták az érthetően lógó orral érkező delegációnkat. Természetesen most is ott voltak a találkozón, ahogy azt már évek óta teszik: legyen Dunaújvárosban, vagy idegenben, bajnoki vagy Magyar Kupa, Akasztóról időben elindul a kisbusz hűséges szurkolóinkkal. A léfújást követően ezen az estén azonban gyorsan hazaindultak, hogy házigazdaként várhassák a csapat buszát. A vereség fájdalmai és az indulatok az ellenfél érthetetlen viselkedése miatt lassan csillapultak, de aztán az ínycsiklandó fogások megtették hatásukat: a desszertnél már egy-két tréfás megjegyzés is elhangzott.
A lányokat Csaba büszkén vezette körbe birodalmában. Mint elmondta, Kiskőrösön, Akasztón és Dunaújvárosban van cukrászdája, és nem panaszkodik a forgalomra. Megkóstolva a finomságokat, ezen nem is csodálkozunk.. Legalább egy próbát megér a Dominó Cukrászda a Dózsa II. városrészben - Kohász drukkereknek kötelező! A következő férjhez menő játékos menyasszonyi tortáját mindenesetre látatlanban lefoglalta a klubvezetés.
A jó hangulat ellenére indulni kellett haza, hiszen sűrű program előtt az akadémia. Szemenyei István ügyvezető köszönte meg a szép estét, és az egész éves támogatást Németh Csabának, és sok közös sikert kívánt a folytatásban. Ferling Bernadett csapatkapitány egy ajándékkosarat adott át a háziaknak, aztán már csak a búcsúzkodás maradt hátra. És természetesen útravaló sütemény, mert az akasztói cukrászüzemben ez így dukál..."

További hírek

Győrött zártuk a szezont

Győrött zártuk a szezont

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.

Győri szezonzáró előtt

Győri szezonzáró előtt

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.

Remek győzelem Kisvárdán

Remek győzelem Kisvárdán

2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapat

Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapat

Az életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él

2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapat

Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat