„ACÉL A SZÍV!”
Háromfrontos küzdelem az Érd ellen
Újabb nehéz feladat vár együttesünkre, mely a bajnokság negyedik helyén álló Érd gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban ma este. A több válogatott játékossal felálló vendégek ellen a szép eredmény elérése a cél, ám erre csak egységes játékkal van esély.
A Győr elleni mérkőzés után sem pihenhettek sokat játékosaink, hiszen ma már újabb nehéz mérkőzés vár Ferlingékre, akik este hat órától a negyedik helyen álló Érd gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Csapatként van esély
A mieink nagyon készülnek az előttük álló újabb feladatra, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, csak egységes, jó játékkal lehet esély egy esetleges bravúros eredmény elérésére.
- Amit kértem, azt a Győr elleni találkozón betartották a lányok, vagyis a hozzáállásunkkal sem gond nem volt a bajnok otthonában. Ez a mérkőzés igen jó felkészülést jelentett nekünk a vasárnap esti összecsapásra, melyen szintén egy remek csapat ellen lépünk pályára. Ellenfelünk már tavaly is erős volt, s azóta tovább erősödött, így esélyeként érkeznek hozzánk is, de ez nem jelenti azt, hogy feladnánk a találkozót sőt, mindent elfogunk követni azért, hogy meglepjük vetélytársunkat. Ehhez azonban elengedhetetlen a jó egyéni teljesítmények mellett az is, hogy csapatként, egymásért küzdve játsszunk újra, pont úgy, ahogy tettük azt a Siófok elleni mérkőzésen. Fontos tehát, hogy fegyelmezettség, illetve az is, hogy az utóbbi időben jól működő védelmünk mellett a kapusok is jól teljesítsenek, s támadásainkat is kevés technikai hibával, a helyzeteinket jól kihasználva fejezzük be. A feladat nem lesz egyszerű, ám a két gárda legutóbbi bajnokiján is mutattunk be számunkra biztató dolgokat, s vasárnapig igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből azért, hogy hazai pályán tudjunk örömöt szerezni az értünk szurkolóknak. Sérültünk, betegünk nincs szerencsére, vasárnapig három edzés vár a csapat tagjaira, s bízom benne, hogy a lehető legjobb felállásban vághatunk majd neki az összecsapásnak.
Győzelmekre készülő utánpótlás
Ma délután a szomszédvár Érd csapatai érkeznek a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, az NB I. 13. (remélhetőleg nekünk szerencsét hozó) fordulójában. Legnyugodtabban talán az ifjúságiak várhatják az ellenfelet, hiszen a 6 győzelemmel, 12 ponttal a 8. helyen álló akadémisták ősszel idegenben is magabiztosan, 34:22-re hozták a meccset a mindössze 4 ponttal a 10. helyen szerénykedő érdiekkel szemben. Az előjelek is biztatóak, hiszen szerdán, Győrben sikerült fantasztikus, 6 gólos diadalt aratni. Rapatyi Tamás edző a megtanult elemek folyamatos, biztos használatát kéri játékosaitól, akik közül Szabó Janka és Fodor Noémi sérülés miatti hiányzása érzékeny veszteség. A győzelem így is kötelező. Kezdés: 14.00 óra.
A folytatásban a juniorok szeretnének javítani helyezésükön, és erre a legjobb alkalom a mai nap. A 7. helyen tanyázó érdiek mindössze 1 ponttal gyűjtöttek többet, ezért hazai győzelem esetén automatikus a helycsere a tabellán. Érden szeptemberben a hazaiak nyertek 34:25 -re, van miért visszavágnia tehát a Dunai Johannát nélkülöző korosztályos csapatnak. Takácsné Gyöngyi néni elmondta, hogy kulcskérdés lehet, hogy a szűk utánpótlás keret játékosait hogyan tudják "forgatni", vagyis mennyit vesz ki a több fronton is bevetésre váró játékosokból az ifjúsági mérkőzés. A hazai Győr és Siófok elleni mérkőzéseken mutatott harcosság ma pontokat érhet.. Kezdés: 16.00 Óra
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával