„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fontos két pontot szereztünk

2017. ápr. 22.
  • Facebook

Hullámzó játékkal aratott 29-25-ös győzelmet együttesünk a Kisvárda elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

Kéthetes szünet után, a tabella tizenegyedik helyén álló Kisvárda elleni hazai mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a akadémiánk felnőtt együttese. György László vezetőedző nem számított könnyű csatára a tavasszal alaposan megerősített vendégekkel szemben, s bár az ötödik percben még 2-2-re állt a meccs, az ezt követő időszakban nagyon úgy tűnt, hogy nem kell majd izgulnia a hazai drukkereknek. A második öt percben ugyanis a szép védéseket bemutató Csapó Kyra, valamint Rácz-Vincze Melinda, Kovács Anna és Camila Micijevic találataival igyekezett lerázni ellenfelét a Kohász, mely pillanatok alatt meg is lépett vetélytársától (6-2).

A vendégek azonban természetesen nem adták meg magukat, Tóth Gabriella és Dmitrovics góljaival igyekeztek faragni hátrányukon, de az első húsz perc végéhez érve ismét fogást talált ellenfelén együttesünk, mely Takács Dusmáta bravúros passza, Rácz-Vincze újabb pontos befejezése után már 12-7-re vezetett. A félidő hajrája azonban nem a legjobban alakult a mieink számára, támadásban látványosan visszaesett a teljesítmény, egyre több lett a pontatlanság hazai oldalon, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, akik az utolsó három percet 3-0-ra megnyerték, így a szünetre "csak" kétgólos, 15-13-as előnnyel vonulhattak kézilabdázóink.

A Kisvárda játékosai érezhetően vérszemet is kaptak, s a térfélcserét követően is szorongatták a mieinket sőt, Cifra kiállítása alatt az egyenlítésért is támadhattak, ám Csapó újabb nagy védése szerencsére megakadályozta őket ebben. Időt is kért György László, hogy rendezze a sorokat, míg Kovács Anna igazi csapatkapitányhoz illő módon vette magára a felelősséget, s a Kohász következő öt góljából négyet szerezve juttatta ismét háromfás előnyhöz együttesünket (23-20).

Azonnal jött is a vendégek időkérése, de Csapó újabb bravúrja, majd Takács Dusmáta duplája után újra egy kicsit megnyugodhattunk sőt, mikor az 50. percben Kovács Anna megszerezte tizenegyedik találatát, úgy tűnt, hogy el is dől a mérkőzés (26-21). A Kisvárda azonban ekkor sem adta fel, szívós munkával, s pár ki nem kényszerített hazai hibát kihasználva ismét feljött háromra, de még időben kapcsoltak a mieink, akik Kudor két sikeres hetesével végleg eldöntötték a pontok sorsát, s végül nagyon értékes, 29-25-ös sikerrel erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

György László: - Azt kaptuk, amire számítottunk, kimondottan nehéz meccset vívtunk a Kisvárdával. Látszott a csapaton azért a kéthetes kihagyás, nem a legjobb formánkat hoztuk, ráadásul nagyon sok buta hibát is elkövettünk. Kevés volt a jó egyéni teljesítmény is, de éppen ezért is értékes ez a győzelem, s ezzel a két ponttal újabb fontos lépést tettünk céljaink elérése felé.

Dévényi János: - Az előző heti Vác elleni mérkőzéshez képest tisztességgel helyt álltunk, bár a kezdésünk finoman szólva sem volt a legjobb. Úgy érzem, hogy bő negyvenöt percig teljesen nyílttá tudtuk tenni a találkozót, ekkor azonban elkövettünk négy technikai hibát, kihagytunk három ziccert, s ez el is döntötte a pontok sorsát.

DKKA – Kisvárda Master Good 29-25 (15-13)

DKKA: Csapó – Klujber 2, Kovács 11, Cifra 1, Szalai 4, Micijevic 2, Rácz-Vincze 3. Csere: Kudor 3, Grosch 1, Takács D. 2, Karnik. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

A Vácot is meglepnénk az évzárón

A Vácot is meglepnénk az évzárón

2022. dec. 22.

Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.

Számolni kell velünk!

Számolni kell velünk!

2022. dec. 18.

Óriási siker a hazai szezonzárón! 

A védekezés lehet a kulcs

A védekezés lehet a kulcs

2022. dec. 17.

A Siófok ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, vasárnap délután öt órától.

Vissza a csarnokba!

Vissza a csarnokba!

2022. dec. 13.

VÁLTOZÁS! Mégis Dunaújvárosban fogadjuk a Siófok csapatát vasárnap.

Bátor játék és magabiztos győzelem

Bátor játék és magabiztos győzelem

2022. dec. 07.

Szépen hajrázott a hazai csapat, de a második felvonásban hatékonyabban játszó akadémistáink 32-29-es győzelemmel hozták el a két pontot az Érd Arénából!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat