„ACÉL A SZÍV!”
Rangadó idegenben
A tabella harmadik helyén álló Érd otthonában lép pályára együttesünk szombaton este hat órától.
Mindössze három forduló maradt már csak hátra a K&H Női Kézilabda Liga idei szezonjának küzdelmeiből, vagyis akadémiánk felnőtt csapata nagyon közel van ahhoz, hogy elérje azt, amit a kitűzött maga elé, s megszerezze a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek valamelyikét. Együttesünknek van még esélye a bronzérem kivívására is, de a papírforma alapján inkább a negyedik helyezés az, amit elérhetnek kézilabdázóink, ám ehhez hátralévő három mérkőzésükből kettőt muszáj lesz megnyerniük.
Ehhez az első lépést már most szombaton megtehetik Kovács Annáék, akik ezúttal a tabellán éppen előttük álló Érd otthonában lépnek pályára, méghozzá annak tudatában, hogy amennyiben a házigazdák nyernek, azzal bebiztosítják harmadik helyüket, míg dunaújvárosi győzelem esetén már szinte "semmi nem mentené meg" a mieinket a negyedik helytől sőt, maradna esély még az előrébb lépésre is. Ez persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert az Érd gárdája egy remek játékosokból álló, nagyon jól összerakott csapatot alkot az idei szezonban. Ezt már a mieink is tapasztalhatták, hiszen a két gárda eddig három alkalommal játszott egymással, s mind a háromszor szombati vetélytársunk örülhetett a győzelemnek. Tisztában van a feladat nehézségével György László vezetőedző is, aki szerint támadásban és védekezésben is fegyelmezetten kell játszani ahhoz, hogy sikerüljön megfogni az érdi együttest.
"Nem számolgatunk, mindig az előttünk álló mérkőzéssel foglalkozunk, s bár az Érd egy nagyon erős csapat, természetesen a győzelem reményével lépünk pályára szombaton is. Ellenfelünknek több kiemelkedő képességű játékosa is van, nagyon gyorsan tudnak váltani védekezésből támadásba, vagyis fontos lesz, hogy fegyelmezetten, jól rendeződjünk vissza, míg támadásban nagyon oda kell figyelnünk a helyzeteink kihasználására" – fogalmazott csapatunk szakvezetője, aki szerint együttesét semmilyen teher nem nyomja a szombati mérkőzésen.
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.