„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sikeres szezont zártunk!

2017. jún. 01.
  • Facebook

Lehet és kell is előrébb lépni, ám a bajnokságban elért negyedik helyet szép sikernek tartja felnőtt csapatunk vezetőedzője is.

Pár napja, a Mosonmagyarovár ellen aratott 25-17-es sikerrel ért véget felnőtt csapatunk számára a 2016/2017-es bajnoki szezon. Együttesünk végül a bravúros negyedik helyezést szerezte meg az idénre jelentősen megerősödött mezőnyben, s bár a dobogóról így értelemszerűen lemaradt, a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét kivívta, vagyis az EHF Kupa 2016-os győztese a következő szezonban is elindulhat a sorozat küzdelmeiben. Sok pihenőt azonban nem kaptak a csapat tagjai, ugyanis ma délelőtt kilenc órától már újra munkára jelentkeztek a Kohász játékosai, hogy a következő két hétben különböző fizikai és állóképességi gyakorlatokkal, valamint felmérőkkel vezessék le a mögöttük hagyott hosszú szezon fáradalmait.

A DKKA szerdai gyakorlásán arra kértük György Lászlót, hogy értékelje a csapat mögött hagyott szezont, s ahogy az várható volt, együttesünk vezetőedzője elégedett volt a bajnokságban megszerzett negyedik hellyel.

- A vezetőség részéről nem volt különösebb elvárás a szezon előtt, már ami a helyezéseket illeti, nem mondták meg azt mondjuk, hogy a 4. és 6. hely között kell végeznünk, annyit kértek, hogy becsületes munkával igyekezzünk a lehető legjobb helyen zárni a most mögöttünk hagyott szezont. Mely egy kissé döcögősen indult, hiszen szerkezetileg nagyon megváltozott a csapatunk a tavalyi idényhez képest, s menet közben is voltak változások, ami nem könnyítette meg a munkát. Nehéz volt így dolgozni a csapatnak és a szakmai stábnak is, de mindig arra törekedtünk, hogy hozzuk ki a maximumot a játékosokból, önmagunkból, s úgy érzem, hogy ez a helyezésen, valamint a teljesítményen is meglátszott a szezon végére. Most már nyugodtan lehet értékelni, s én úgy érzem, hogy ehhez a negyedik helyhez extra teljesítményt kellett nyújtanunk. A csapat tagjai nagyon sokat dolgoztak, rengeteget tettek a negyedik helyért a vezetőink is, mindent összevetve kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottunk. Sokat jelentett, hogy a csapat magját azért egyben tudtuk tartani, s maga a munka, amit elvégeztünk, szintén óriási pluszt adott mindenkinek. Nekem meggyőződésem, hogy csak a munkából lehet építkezni, a tudatos felkészülésben lehet hinni, s ez volt az egyik alapja annak, hogy elértük ezt a negyedik helyezést.

György László a szezon közben, egy kisebb hullámvölgyben vette át a vezetőedzői szerepet Zdravko Zovkotól, ám mint azt elmondta, nem is kellett különösen nagy változásokat hozni ahhoz, hogy a gárda tagjai visszataláljanak a siker útjára.

- Abban az időszakban azért a Győrtől, a Fraditól és az Érdtől szenvedtünk vereségeket, s én nem gondolom, hogy ezek olyan csapatok lennének, akiktől nem lehetett kikapni. Inkább az volt a probléma, hogy a csapat pszichésen egy kicsit leült, s ez okozta inkább azt, hogy a vezetőség végül változtatásra szánta el magát. Én azt láttam, hogy egy-két újítással kell felrázni a csapatot, de valljuk be, általában minden együttes életében az edzőváltás valamelyest felhozza a játékosokat is, s ez itt is megtörtént. Főleg abban próbáltunk hatni a játékosokra, hogy nem csak a külső motivációs tényezőket találják meg, hanem a belsőt is, mert ez még fontosabb ahhoz, hogy mindenki eredményesebb legyen. Én ezt próbáltam tudatosítani a lányokban, s bár ez egy hosszú, igen időigényes folyamat, de így a szezon végére talán megértették, hogy máshogy nem megy, igenis a felkészülésre, az életmódra oda kell figyelni ahhoz, hogy előrébb lépjünk.

Ez az előrébb lépés látszik a bajnoki helyezésen is, hiszen a negyedik pozíció nagyon szép eredmény a csapattól, s mint azt György László elmondta, ez jórészt a csapategységnek, valamint a jó védekezésnek volt köszönhető.

- Ugyan mindenben lehet még előrébb lépni, mert tanulni folyamatosan kell, de úgy érzem, hogy védekezésben azért sikerült efejlődnünk. Ezzel én is rengeteget foglalkoztam és azt szeretném, ha a jövőben még több variációs lehetőségünk lenne a védekezésünkre, nem csak a "hatnullást" kell jól alkalmaznunk, hanem a nyitottabb formációkat is. Azt nem tudom megítélni, hogy gyorsultunk-e az elmúlt szezonhoz képest, de hogy védekezésben erőszakosabbak, stabilabbak és tudatosabbak lettünk, az biztos. Egyénekre lebontva egy játékost szeretnék kiemelni, mert az ő helyzete igen speciális volt. Amikor Oguntoye Viktória megsérült, sokan fogták a fejüket, hogy mi lesz velünk, hiszen nincs, aki tudná pótolni őt. Csapó Kyra állt a helyére, aki addig nagyon kevés lehetőséget kapott, s azt kell mondanom, hogy nagy örömöt szerzett mindannyiunknak, mert a maximumot nyújtva tette hozzá teljesítményünkhöz azt, amit előtte sokan nem vártak el tőle. Mellette azért voltak mérkőzésenként kiemelkedő teljesítmények, szerencsénkre szinte mindig volt valaki, aki átlendített minket a nehézségeken, de ez így is van rendjén, mert csapat vagyunk, mely több játékosból áll, s elsősorban az egységünk miatt tudtunk ilyen előkelő helyen végezni. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy senki ne elégedjen meg azzal, ami volt, amit eddig elért, mert mindig lehet fejlődni, előre lépni, s nekünk ezt kell szem előtt tartanunk.

A DKKA női kézilabdázói tehát a következő két hetet még edzésekkel töltik, majd jöhet a megérdemelt pihenés, a feltöltődés időszaka, ám ez persze nem jelenti azt, hogy elhagyhatnák magukat a csapat tagjai, mert a szakvezetés mindenkitől elvárja, hogy optimális, munkára kész állapotban vágjanak neki a július 17-i első, közös gyakorlásnak.

További hírek

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapat

Kellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.

Kellermann Dóra csatlakozik

Kellermann Dóra csatlakozik

2024. már. 21. #DKKA felnőtt csapat

Irányító poszton erősít csapatunk

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapat

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapat

Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapat

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat