„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sorsoltak az EHF Kupában

2017. júl. 18.
  • Facebook

A bosnyák HZRK Grude és a román CSM Roman párharcának győztesével játszik együttesünk az EHF Kupa második fordulójában.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) központjában tartották meg ma délelőtt a nemzetközi kézilabda kupák sorsolását, s mivel akadémiánk felnőtt együttese a negyedik helyen végzett a bajnokság 2016/2017-es szezonjában, így kivívta a jogot az EHF Kupa indulásra, s az európai szövetség kiemelési rendje alapján a második selejtezőkörben csatlakozik majd be a sorozat küzdelmeibe.

A ma délelőtti sorsolás után azonban eldőlt, hogy György László tanítványai a romániai CSM Roman, valamint a bosnyák HZRK Grude párharc győztesével mérkőzhetnek meg a harmadik körbe jutásért. A lehetséges ellenfelek közül a CSM Roman gárdája tavaly a második fordulóig jutott az EHF Kupában, ám itt a Fehérvár KC csapata kettős győzelemmel jutott tovább rajtuk, míg a bosnyákok már az első fordulóban elvéreztek, méghozzá a Brassó ellenében. A sorsolás alapján együttesünk kezdi pályaválasztóként a párharcot október 14-én, vagy 15-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

További hírek

Even with a wobbly game, progress is assured

Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás

2023. nov. 14.

Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.

Elvárható a továbbjutás a kupában

Elvárható a továbbjutás a kupában

2023. nov. 14.

Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.

Edzőpáros a DKKA élén

Edzőpáros a DKKA élén

2023. nov. 13.

Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.

Not our day either

Ez sem a mi napunk volt

2023. nov. 09.

Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.

Pikáns összecsapás várható a fővárosban

Pikáns összecsapás várható a fővárosban

2023. nov. 08.

Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat