„ACÉL A SZÍV!”
Irány Viborg!
A pénteki edzőmeccs után Viborgban folytatják a felkészülést akadémiánk felnőtt kézilabdázói.
Pénteken délután öt órától a Vasas elleni hazai találkozóval kezdi meg felkészülési mérkőzései sorozatát akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai ezt követően sem pihennek meg, hiszen szombaton már útra kelnek, s Dánia, még pontosabban Viborg felé veszik az irányt, s a következő egy hétben ott folytatják felkészülésüket. Aki azonban azt gondolja, hogy nyaralni mennek kézilabdázóink, igen nagyot téved, hiszen mint azt vezetőedzőnk elárulta, rendkívül keménynek ígérkező hét vár a csapat tagjaira.
- Tovább folytatjuk az itt elkezdett munkát, kicsit kiszakadva a megszokott környezetből. Nem mintha itthon nem erről szólt volna az elmúlt két hét, de most csak és kizárólag az edzésekről, valamint a két tesztmérkőzésünkről szól majd az előttünk álló időszak. A felkészülésünk harmadik hetébe lépünk, itt már a csúcsközeli terhelés vár a játékosokra, de a jövő hétre tervezett tíz edzés mellett lesz kettő felkészülési mérkőzésünk, augusztus 2-án a Randers, míg 4-én a Viborg ellen lépünk majd pályára, s nagyon remélem, hogy hasznosan tudjuk eltölteni az előttünk álló hetet is. Az edzőmeccseken fontos lesz, hogy a napi terhelés mellett már kialakítsuk a páros kapcsolatokat, s emellett a különböző taktikai elemeket is gyakoroljuk, s persze az sem baj, hogy közben nyerni is tud az ember, de jelenleg egyáltalán nem az eredményesség a legfontosabb.
Csapatának szakvezetője azonban nincs egyszerű helyzetben, hiszen több játékosára sem számíthat a dániai edzőtáborban.
- Klujber Katrin ugye a junior válogatottal szerepel az Európa-bajnokságon, Oguntoye Viktória és Kovács Anna még nem épült fel térdműtétjéből, kiutaznak ugyan velünk Viborgba, de egyelőre nem tudják elvégezni azt a munkát, amit a többiek. Szalai Babett a rehabilitációs szakaszának végén jár, sok feladatot el tud már végezni, de még ő sem száz százalékos. Cifra Anita sajnos ma kórházba került hasnyálmirigy-gyulladással, szóval ő legalább két hétig semmiféle fizikai munkát nem végezhet.
-főoldali kép: dunaujvaros.com-
További hírek
Szurkolói buszok az EHF Kupa döntőjére
2016. ápr. 14.Az EHF Kupa döntőjének németországi, valamint veszprémi mékrőzésére is szurkolói buszokat indít akadémiánk vezetése.
Felálltunk a padlóról!
2016. ápr. 13.Ötgólos hátrányból felállva aratott 29-24-es győzelmet együttesünk a Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első, dunaújvárosi mérkőzésén.
Ma már a Debrecen ellen
2016. ápr. 13.A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését játssza ma este hat órától együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
EHF Kupa döntő: idegenben kezdünk!
2016. ápr. 12.A német Metzingen otthonában kezdi meg az EHF Kupa fináléjának párharcát akadémiánk felnőtt csapata. Frissítve: 13:30
Nem alkalmas a döntőre a sportcsarnok
2016. ápr. 11.Biztos, hogy nem a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza le együttesünk az EHF Kupa döntőjének hazai mérkőzését.