„ACÉL A SZÍV!”
Irány Viborg!
A pénteki edzőmeccs után Viborgban folytatják a felkészülést akadémiánk felnőtt kézilabdázói.
Pénteken délután öt órától a Vasas elleni hazai találkozóval kezdi meg felkészülési mérkőzései sorozatát akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai ezt követően sem pihennek meg, hiszen szombaton már útra kelnek, s Dánia, még pontosabban Viborg felé veszik az irányt, s a következő egy hétben ott folytatják felkészülésüket. Aki azonban azt gondolja, hogy nyaralni mennek kézilabdázóink, igen nagyot téved, hiszen mint azt vezetőedzőnk elárulta, rendkívül keménynek ígérkező hét vár a csapat tagjaira.
- Tovább folytatjuk az itt elkezdett munkát, kicsit kiszakadva a megszokott környezetből. Nem mintha itthon nem erről szólt volna az elmúlt két hét, de most csak és kizárólag az edzésekről, valamint a két tesztmérkőzésünkről szól majd az előttünk álló időszak. A felkészülésünk harmadik hetébe lépünk, itt már a csúcsközeli terhelés vár a játékosokra, de a jövő hétre tervezett tíz edzés mellett lesz kettő felkészülési mérkőzésünk, augusztus 2-án a Randers, míg 4-én a Viborg ellen lépünk majd pályára, s nagyon remélem, hogy hasznosan tudjuk eltölteni az előttünk álló hetet is. Az edzőmeccseken fontos lesz, hogy a napi terhelés mellett már kialakítsuk a páros kapcsolatokat, s emellett a különböző taktikai elemeket is gyakoroljuk, s persze az sem baj, hogy közben nyerni is tud az ember, de jelenleg egyáltalán nem az eredményesség a legfontosabb.
Csapatának szakvezetője azonban nincs egyszerű helyzetben, hiszen több játékosára sem számíthat a dániai edzőtáborban.
- Klujber Katrin ugye a junior válogatottal szerepel az Európa-bajnokságon, Oguntoye Viktória és Kovács Anna még nem épült fel térdműtétjéből, kiutaznak ugyan velünk Viborgba, de egyelőre nem tudják elvégezni azt a munkát, amit a többiek. Szalai Babett a rehabilitációs szakaszának végén jár, sok feladatot el tud már végezni, de még ő sem száz százalékos. Cifra Anita sajnos ma kórházba került hasnyálmirigy-gyulladással, szóval ő legalább két hétig semmiféle fizikai munkát nem végezhet.
-főoldali kép: dunaujvaros.com-
További hírek
Tisztes vereség a NEKA ellen
2016. már. 24. #DKKA utánpótlásErősen tartalékos felállásban is alaposan megnehezítette a favorit NEKA dolgát akadémiánk junior csapata a bajnokság szerdai fordulójában.
Kár az első félidőért
2016. már. 23.Az első harminc percben elkövetett hibái miatt komoly hátrányba került, s bár a folytatásban jól küzdött, végül kétgólos vereséget szenvedett a Siófok elleni mérkőzésen együttesünk.
Rangadó Siófokon
2016. már. 23.Az alapszakasz végeredménye szempontjából sorsdöntő mérkőzés vár ma este együtteüsnkre a Siófok otthonában.
Időben kapcsoltak
2016. már. 22. #DKKA utánpótlásMár a mérkőzés elején komoly hátrányba került, de végül fordított és nyerni tudott Mohácson NB I/B-s együttesünk.
Távozók és érkezők
2016. már. 21.Kamper Olívia, Triffa Ágnes és Triscsuk Krisztina távozik, Cifra Anita, Csapó Kyra, Hornyák Bernadett, Karnik Szabina és Kudor Kitti viszont a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál folytatja pályafutását a következő szezontól.