„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlen a Viborg ellen
Nagy csaátban ért el 26-26-os döntetlent a Viborg elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Miközben U19-es együttesünk megnyerte a Generation Handball utánpótlás kézilabda tornát, addig a felnőtt gárdára újabb felkészülési mérkőzés várt dániai túrájának utolsó "munkanapján". György László tanítványai ezúttal a 2016/2017-es dán bajnokság negyedik helyezettje, a Viborg HK ellen léptek pályára, méghozzá azzal a céllal, hogy a rendkívül kemény fizikai munka mellett is legyen lehetőségük a taktikai, technikai elemek csiszolására. Mint azt György László vezetőedző a találkozó után elmondta, rendkívül hasznos mérkőzést játszottak a jó erőkből álló hazaiakkal, annak ellenére is, hogy a mérkőzés eleje nem pont úgy alakult, ahogy azt a mieink elképzelték.
- Azt kértem a csapat tagjaitól a meccs előtt, hogy az eddigi mérkőzéseinkhez hasonlóan rengeteg futással igyekezzünk nyomás alatt tartani ellenfelünket. A nagy rohanásban azonban a kelleténél több technikai hibát is vétettünk az első félidőben, így a hazaiak megléptek tőlünk négy-öt góllal, de ahogy pontosítottunk a játékunkon, úgy elkezdtük ledolgozni hátrányunkat, melyet a szünetig sikerült minimálisra csökkenteni (14-13). A fordulás után a sérültek és hiányzók kivételével mindenki játéklehetőséget kapott, kemény, de kiegyenlített csatát vívtunk a hazaiakkal, támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, Tomasevics kapus pedig a kapuban parádézott, s bár komoly esélyünk volt a győzelem megszerzésére is, végül egy időntúli hétméteressel döntetlenre mentették a meccset a dánok (26-26). Ezzel együtt maximálisan elérte a célját a péntek esti találkozó, elégedett voltam új játékosaink teljesítményével is, most kapnak egy kis pihenőt a lányok, de keddtől már otthon folytatjuk tovább a felkészülést.
További hírek
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.
Hazai csata a Debrecen ellen
2022. ápr. 12.A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.
Győzelem a megyei rangadón
2022. ápr. 09.Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.
Mindenkitől kicsit több kell
2022. ápr. 08.Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2022. ápr. 03.Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.
2015-16 EHF Kupagyőztes




