„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos győzelem hazai pályán

2017. aug. 10.
  • Facebook

Nagyon sima, 40-26-os győzelmet aratott együttesünk a Szeged elleni felkészülési találkozón.

Negyedik nyári edzőmérkőzését játszotta ma délután öt órától akadémiánk felnőtt csapata, mely az NB I/B-s Szegedet látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Nagy örömünkre végre ismét ott volt a társak között a térdműtétjéből azért még mindig lábadozó Kovács Anna, de Cifra Anita is játékra jelentkezett, így György Lászlónak Oguntoye Viktórián kívül csak a holnap már újra munkába álló Klujber Katrint kellett nélkülöznie.

Vezetőedzőnk a mérkőzés előtt elmondta, hogy a kemény heti munka ellenére gyors játékot vár tanítványaitól, s a csapat tagjai nem is akartak csalódást okozni a szakembernek, s az első tíz percben valósággal átgázoltak ellenfelükön. A jó védekezésből indított lerohanásokkal zavarta meg ugyanis ellenfelét a Kohász, s mire a szegediek észbe kaptak, máris 9-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző úgy, hogy ekkor még csak a tizedik percben jártunk. György László már ekkor megkezdte a cserélgetést, s bár a különbség már nem változott jelentősen a csapatok között, a 14. percben már megvolt a "tízközte" (15-5). Különösen Szekerczés Luca volt elemében, aki átlövésből, és büntetőből sem tudott hibázni, s az ő első félidőben szerzett nyolc gólja is kellett ahhoz, hogy a szünetre 20-11—es vezetéssel vonulhassanak a mieink.

A térfélcsere után Kovács Anna is pályára lépett, s ugyan ekkor még gólt nem szerzett, több remek passzal hozta helyzetbe társait, akik ekkor még nem nagyon hibáztak, így alig tízpercnyi játékot követően már tizenkét gól volt a Kohász előnye (27-15). ekkor jött egy kisebb holtpont a mieink játékában, amit sorozatban lőtt három találattal büntettek meg a szegediek, akik a 47. percben ismét tízen belülre jöttek (29-20). A hajrában szerencsére ismét pontosított játékán együttesünk, s ugyan védekezésben akadtak azért hibák, a támadások befejezésére ezúttal jobban odafigyeltek a mieink, akik ismét állva hagyták vetélytársukat, s végül nagyon sima, 40-26-os sikerrel örvendezették meg szurkolóikat.

A tizennégy gólos győzelem ellenére sem volt azonban maradéktalanul elégedett György László vezetőedző, aki szerint a játék minden elemében tud még javulni együttese.
"Helyenként elégedett voltam a tempónkkal, de a tizennégy gólos különbség ellenére is többet vártam a támadójátékunktól és a védekezésünktől is, a huszonhat kapott gól igen soknak tűnik" – fogalmazott a szakember.

DKKA – Szeged 40-26 (20-11)

DKKA: Tomasevics – Kazai 2, Szalai 3, Micijevic 4, Nick, Szekerczés 11, Grosch 6. Csere: Csapó (kapus), Dombi 2, Molnár 2, Monori 2, Bouti 2, Takács D. 2, Kovács A. 3, Moutsogianni. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától

Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától

2022. máj. 21.

A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.

Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen

Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen

2022. máj. 20.

Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután

Együtt marad a csapat!

Együtt marad a csapat!

2022. máj. 16.

Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.

Farkas Johanna Újvárosban!

Farkas Johanna Újvárosban!

2022. máj. 16.

Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. máj. 14.

Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat