„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kezdődik a Kohász Kupa

2017. aug. 18.
  • Facebook

Hat együttes részvételével rendezi meg akadémiák ma, illetve szombaton a Kohász Kupa küzdelmeit.

Immáron hatodik alkalommal rendezi meg akadémiánk ma és szombaton a Kohász Kupa küzdelmeit, melyen hat csapat mérkőzik meg egymással a végső győzelemért. Az elmúlt esztendőhöz képest nem változott a lebonyolítás, a csapatokat két hármas csoportba osztották a szervezők, így az A-jelű hármasban az orosz Zvezda Zvenigorod, a Budaörs és a DKKA, míg a B-csoportban a Debrecen, a Vác és a dán Viborg együttesei húznak szerelést a viadal első napján, míg szombaton már a helyosztókat rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A Kohász kézilabdázói először ma délelőtt tizenegy órától lépnek pályára a Budaörs ellenében, majd este hét órától a Zvezda Zvenigorod lesz György László együttesének vetélytársa. A szombati helyosztókon – délelőtt tíz órától – előbb a csoportok harmadik helyezettjei mérik össze erejüket az ötödik helyért, majd délben a két csoportmásodik lép pályára a bronzmeccsen, míg a délután kettő órakor kezdődő fináléban a csoportok első helyezettjei lépnek majd pályára.

Mint azt György László vezetőedző elárulta, szeretnének minél jobban szerepelni a kétnapos megméretésen, ám a torna elsődleges célja számukra továbbra is a felkészülés, a taktikai elemek csiszolása lesz.

- A lehető legjobb eredmény elérése mellett az a célunk, hogy a felkészülésünk ezen szakaszában már egyre élesebb mérkőzéseket játsszunk, egyre letisztultabb legyen a játékunk, a védekezésünk és a támadójátékunk is tudatosabb legyen, mint a korábbi találkozókon. Továbbra is nagy sebességre törekszünk, s mivel a közelmúltban azért több technikai hibát is elkövettünk ebből adódóan, abban bízom, hogy sikerült ezeket is lejjebb szorítani. Oguntoye Viktóriára és Kemény Dórára továbbra sem számíthatunk, Moutsogianni Teodóra pályára lépése is kérdéses, de a többiek bevethetőek, s kíváncsian várom, hogy milyen teljesítményre leszünk képesek a két napot viadalon, melyre természetesen sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is, akik ezúttal is ingyenesen tekinthetik meg a Kohász Kupa mérkőzéseit.

A VI. Kohász Kupa csoportbeosztása és programja

A csoport: Zvezda Zvenigorod, Budaörs, Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

B csoport: Viborg HK, Váci NKSE, DVSC-TVP

2017. 08. 18.

09.30    DVSC – Viborg HK  
11.00    DKKA – Budaörs  
13.30    Viborg HK –Váci NKSE      
15.00    Zvezda Zvenigorod – Budaörs  
17.30    Váci NKSE – DVSC  
19.00    DKKA – Zvezda Zvenigorod  

 

2017. 08. 19.

10.00    A3 – B3  
12.00    A2 – B2  
14.00    A1 – B1  

 

További hírek

Strandkézilabdában is a legjobbak között

Strandkézilabdában is a legjobbak között

2022. jún. 05. #DKKA utánpótlás

Az elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.

Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus

Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus

2022. jún. 03.

A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.

Negyedik hely a kupában

Negyedik hely a kupában

2022. máj. 29.

Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.

A bronzért játszhatunk a kupában

A bronzért játszhatunk a kupában

2022. máj. 28.

Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.

Méltó szezonzárás

Méltó szezonzárás

2022. máj. 27.

A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat