„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végül biztos siker

2017. szep. 01.
  • Facebook

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de végül hat góllal győztünk a Kecskemét elleni felkészülési találkozón.

Utolsó előtti edzőmérkőzését játszotta ma délután öt órától felnőtt csapatunk, mely ezúttal az újonc Kecskemétet látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Együttesünkből továbbra is hiányzott Oguntoye Viktória és Kemény Dóra, de a kisebb sérüléssel bajlódó Szekerczés Luca, valamint a családi okok miatt hazautazó Katarina Tomasevics sem állt György László vezetőedző rendelkezésére.

A szakembernek az első félidőben sajnos volt oka a bosszankodásra, mert hiába szerezte a meccs első gólját Kazai, a folytatásban sajnos elsősorban a védekezésben akadtak problémái tanítványainak, s ezt a gyorsan játszó vendégek tíz perc alatt lőtt hat találattal torolták meg (6-6). Jött is gyorsan a hazai időkérés, s bár ezt követően a hátsó alakzat feljavult, a támadások befejezésébe rengeteg hiba csúszott a mieink oldalán, így továbbra is a DKKA kézilabdázóinak kellett futniuk az eredmény után (10-11). Az utolsó tíz percben sem sokat változott a játék képe, rendre a Kecskemét szerezte meg a vezetést, míg együttesünk az egyenlítésért küzdött, ám a hajrában több ziccert, két hetest is kihagytak a Kohász játékosai, így a szünetre a lelkes kecskemétiek vonulhattak egygólos előnnyel (14-15).

A térfélcserét követően azért összekapta magát csapatunk, s ugyan a vendégek szerezték a második játékrész első találatát, Grosch 39. percben szerzett góljával végre ismét sikerült visszavennie a vezetést (20-19). Ekkor végre a védekezés is feljavult, Csapó Kyra is több labdát hárított, s mivel a gyors indításokat is sikerült eredményesen befejezni, így pillanatok alatt meglépett ellenfelétől a DKKA (23-20). A kecskemétiek persze nem adták fel, bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt még egyszer minimálisra csökkentették hátrányukat, de innentől már nem engedélyezett gólt ellenfelének a Kohász, mely a véghajrában döntötte el a meccset, s végül 31-25-ös sikert aratott a szimpatikusan játszó vendégek ellen.

A találkozó után György László vezetőedző elmondta, hogy láthatóan nincs még csúcsformában együttese, s a harmincegy szerzett találat mellett csak annak tudott örülni ma, hogy a második harminc percben mindössze tíz gólt engedélyeztünk az ellenfélnek. sokat nem pihenhetnek azonban kézilabdázóink, hiszen szombaton délelőtt fél tizenegytől a remek erőkből álló Kisvárda ellen lépnek pályára szintén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

DKKA – Kecskemét 31-25 (14-15)

DKKA: Csapó – Kazai 2, Szalai 6, Micijevic 5, Cifra, Kovács 8, Klujber 1. Csere: Vártok (kapus), Dombi 2, Bouti, Nick, Monori 1, Molnár 3, Grosch 2, Takács D 1. Vezetőedző: György László.

-főoldali kép: dunujvaros.com (Sándor Judit felvétele)-

További hírek

Misi állapota stabil!

Misi állapota stabil!

2021. már. 16.

Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.

Bravúr a javából!

Bravúr a javából!

2021. már. 10.

Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!

A Siófok következik

A Siófok következik

2021. már. 09.

Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.

Elmarad a kupameccs!

Elmarad a kupameccs!

2021. már. 06.

A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.

Előnyt szerezni!

Előnyt szerezni!

2021. már. 05.

Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat