„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hatmilliárd forint a sportcsarnokra

2017. szep. 06.
  • Facebook

Zöld utat kapott a kormánytól a kézilabdacsarnok felújítása, és egy új munkacsarnok építése, ráadásul a 6 milliárd forintból megvalósuló beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában két kormányhatározat jelent meg a dunaújvárosi kézilabdacsarnok fejlesztésével kapcsolatban.
Az egyik, hogy a kézilabda akadémia beruházási programját a közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontjából kiemelt üggyé nyilvánították. Mint azt dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára érdeklődésünkre elmondta, ez azt jelenti, hogy egyszerűsített és gyorsított eljárásban lehet intézni az ilyenkor szükséges, mintegy tizenhét közigazgatási hatósági eljárást, például ahol eredetileg 30 napos határidő van, ott gyorsított eljárásban 15 napon belül kérhető a szakhatósági állásfoglalás.

- Örömmel vettük, hogy hosszú előkészületi munka után a kormány döntött a kézilabda akadémia fejlesztési programjáról. A közlönyben szerepel az a kormányhatározat is, amely alapján mintegy hatmilliárd forintból valósulhat meg a beruházás- mondta dr. Dorkota Lajos.
Ebből a hatmilliárd forintból a meglévő kézilabda csarnokot újítják fel, továbbá egy nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, két szabványos kézilabda pályával rendelkező csarnokot is felépítenek. Ezen kívül öltözők, szállások és egyéb kiszolgáló létesítményeket is kialakítanak, hiszen az akadémia égisze alatt mintegy ötszáz gyermeknek, ifjú kézilabdázó tanul városunkban. A beruházás építtetője az önkormányzat, lebonyolítója pedig az állami BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Dr. Dorkota Lajos hozzátette, az engedélyek, a tervek és a közbeszerzési eljárások után kezdődhet a kivitelezés, a megvalósításra pedig két év áll rendelkezésre, amellyel méltó körülményeket teremthetnek az EHF-kupagyőztes dunaújvárosi kézilabda csapatnak, az akadémián tanuló gyermekeknek, és ezzel együtt a csarnokban edző röplabdázóknak, futsalosoknak egyetemben.

-forrás: Dunaújváros Online-

 

További hírek

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Ők is maradnak!

Ők is maradnak!

2023. feb. 09.

Ezúttal két fiatal játékost ismerhetünk meg a jövő évi keretünkből.

Továbbra is együtt!

Továbbra is együtt!

2023. jan. 31.

Két kulcsjátékosunk is a szerződéshosszabbítás mellett döntött.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

2023. jan. 26.

Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

2023. jan. 25.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat