„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jöhet a második forduló!

2017. szep. 15.
  • Facebook

A Budaörs elleni győzelmet követően Békéscsabán lép pályára együttesünk a K&H női kézilabda liga második fordulójában.

A Budaörs elleni magabiztos, 33-22-es sikerrel kezdte meg a bajnokság küzdelmeit előző hét szombaton akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai egy szűk negyed órás hullámvölgytől eltekintve jól, eredményesen játszottak a jó erőkből álló vendégek ellen, s ilyen arányban is megérdemelten szerezték meg első pontjaikat a K&H női ézilabda ligában. Együttesünk azonban hétfőtől ismét munkába állt, hiszen szombaton délután öt órától már idegenben, Békéscsabán kellene begyűjteni az újabb bajnoki győzelmet, ám ez egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, még annak ellenére sem, hogy következő ellenfelük az Érd elleni tizenegy gólos zakóval kezdte a bajnokságot.

Tisztában van ezzel a Kohász szakvezetője, György László is, aki szerint csak koncentrált, jó játékkal lesz esély a sikerre a hazai pályán acélosabban szereplő Békéscsaba ellen, s egész héten azon dolgoztak, hogy sikerrel zárják idei második bajnoki találkozójukat is.

"Úgy készültünk a héten, ahogy azt megszokhattuk már, minden a tervek szerint alakult, egyetlen problémánk van, az pedig Klujber Katrin fejsérülése, melyet a Budaörs elleni találkozón szedett össze a második félidőben. Az elmúlt napokban komolyan készültünk a Békéscsabára, kellőképpen tiszteljük őket, s látva az első bajnoki mérkőzésüket az Érd ellen, nem a végeredményből kell nekünk kiindulnunk, hanem abból, hogy egy hajtós, kemény csapat vár ránk szombaton, Ugyan ellenfelünktől több kulcsjátékos is távozott a nyáron, hazai pályán mindenkire veszélyesek, így nekünk is nagyon oda kell figyelnünk a játékunkra. A Budaörs ellen sajnos nagyon sok ziccert elhibáztunk, ebben mindenképpen javulnunk kell, vagyis nagyobb koncentrációval kell befejezni a támadásainkat, de ahhoz, hogy megszerezzük mindkét bajnoki pontot Békéscsabán, az első pillanattól kezdve komoly koncentrációra és küzdőszellemre lesz szükség a csapat minden egyes tagjától" – fogalmazott felnőtt csapatunk szakvezetője.

További hírek

Kiváló hét az utánpótlás számára

Kiváló hét az utánpótlás számára

2021. nov. 07. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink számára különböző korosztályokban tizenkét megmérettetés várt a héten.

Vissza a győzelem útjára, újabb két pont a zsebben!

Vissza a győzelem útjára, újabb két pont a zsebben!

2021. nov. 06.

Izgalmas találkozón, elsősorban jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel aratott 25-23-as sikert csapatunk az MTK elleni hazai bajnokin.

Fontos meccs vár a felnőttekre

Fontos meccs vár a felnőttekre

2021. nov. 05.

Nehéz csata, küzdelmes mérkőzés előtt áll akadémiánk felnőtt együttese, mely az MTK elleni hazai rangadóval folytatja a bajnokságot.

Az Üstökös Kupán vettek részt fiataljaink

Az Üstökös Kupán vettek részt fiataljaink

2021. nov. 01. #DKKA utánpótlás

Négy korosztályban is indított csapatot a DKKA az utánpótlás kézilabdatornán.

Pontokkal tértünk haza Érdről

Pontokkal tértünk haza Érdről

2021. okt. 29.

Keményen meg kellett küzdeni érte, de megvan várva várt győzelem csapatunk számára!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat