„ACÉL A SZÍV!”
Időpontváltozás az utánpótlásnál
A vetélytárs kérésére megváltozott Vác elleni ifjúsági és junior bajnoki mérkőzések kezdési időpontja. Ellenfelünk január végén a diákolimpián szerepel, ezért a február derekán mérkőzünk meg a váciakkal.
Korábban még azt írtuk, hogy január 26-án délután mérkőznek meg együtteseink a Vác ifjúsági és junior csapataival, ám azóta újabb változás történt a menetrendben. A váci fiatalok ugyanis az említett időpontban a diákolimpán szerepelnek, így az ifjúsági és junior találkozók időpontjainak megváltoztatását kérték együttesünktől. Csapatunk vezetése természetesen akceptálta a váciak kérését, így a két együttes ifjúsági gárdái február 13-án délután négy órától, míg a juniorok február 13-án este hat órától mérik össze egymással erejüket a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
További hírek
Kupafeladatok előtt a Kohász
2019. feb. 07.Győznie kell akadémiánk felnőtt együttesének a Békéscsaba ellen ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
Együttműködési megállapodás
2019. feb. 06. #DKKA utánpótlásEgyüttműködési megállapodást kötött akadémiánk a Duna-Pent NKSE-vel.
Visszavontuk az óvásunkat!
2019. feb. 05.Marad a pályán elért eredmény, miután akadémiánk visszavonta óvását a mosonmagyaróvári mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.
Tizedik hely a Főnix Kupán az U13-as mezőnyben
2019. feb. 05. #DKKA utánpótlásHárom győzelemmel és két vereséggel fejezte be a debreceni Főnix Kupa küzdelmeit akadémiánk U13-as együttese.
A csapategység diadala
2019. feb. 02.Remek első félidei játékkal alapozta meg a Vác elleni 35-29-es csodálatos hazai sikert akadémiánk felnőtt együttese.