„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nem volt kérdés!

2017. szep. 21.
  • Facebook

Szakajtónyi kihagyott helyzete ellenére is tizenhárom gólos, 34-21-es sikert aratott felnőtt csapatunk a Vasas ellen.

A magabiztos győzelem reményében fogadta a sereghajtó Vasas együttesét ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Kézilabdázóinktól ennek ellenére is maximális koncentrációt várt el György László vezetőedző, aki természetesen szintén abban bízott, hogy tanítványai itthon tartják a bajnoki pontokat. A kezdés azonban egy kissé álmosra sikerült, az első hat percben három hazai gól mellett két vendégtalálatot láthattunk, s bár ezt követően hamar meglépett a Kohász 6-2-re, elég volt pár hiba, s a lelkes fővárosiak azonnal megfelezték hátrányukat (6-4).

Az első negyed óra végéhez közeledve azonban egyre jobban nőni kezdett a távolság a csapatok között, köszönhetően elsősorban a Kohász feljavuló védekezésnek, s annak, hogy ekkor nem hagyta ki helyzeteit a hazai alakulat. A dunaújvárosi drukkereknek egyre több okuk volt az örömre, a legnagyobb ovációt Tomasevics kapus kapta, aki egymás után kétszer ívelte a labdát a vendégek üresen hagyott kapujába (12-5). Kovács Péter a 24. percben, 14-5-ös állásnál rendelte magához játékosait, de ez sem sokat segített a vendégeken, mert a félidei szünethez érve magabiztos, 16-8-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A második felvonásra már nem maradt túl sok izgalom, a bosszankodásra azonban így is volt oka György Lászlónak, ugyanis játékosai sorozatban hagyták ki a ziccereket, s ezért a Vasas tartani tudta nyolc-kilencgólos hátrányát (20-12). Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is a játékrész derekához közeledve lépett ár a gázpedálra a Kohász, sorozatban újabb négy gólt szereztek Kovács Annáék, így a 45. percben már 24-12-re vezetett együttesünk. A Vasas azonban ekkor sem adta fel, s ha a mieink hibáztak, azt azonnal ki is használták. Hibából ugyanis volt elég, hiszen a ziccerek kihasználása nagyon nem ment a DKKA játékosainak, így amikor a vendégek is produkáltak egy 4-0-s szakaszt, György Lászlónak is el kellett beszélgetnie játékosaival (24-16).

A dorgáló szavak hatottak is a lányokra, akik újra összekapták magukat, s bár védekezésük ekkor már nem volt az igazi, a támadások befejezésére azért jobban odafigyeltek, így ismét nőni kezdett a két csapat közti különbség (29-16). A mérkőzés hajrájában egyik csapat sem törődött sokat a védekezéssel, s bár az utolsó percekben ismét több tiszta helyzetet elpuskáztak a mieink, végül sima, 34-21-es sikert aratva szerezték meg harmadik győzelmüket a K&H kézilabda liga idei kiírásában.

György László: - A győzelemmel elégedett vagyok, a mutatott játékkal már sokkal kevésbé, a helyzetkihasználásunk botrányos volt, ezt sokkal többet kell a jelek szerint gyakorolnunk, csakúgy, mint a visszarendeződést is, szóval lesz dolgunk a bajnoki szünetben.

Kovács Péter: - Végül kijött a két csapat közti különbség, de a küzdéssel elégedett lehettem, s amikor hibázott a Dunaújváros, azzal igyekezetünk élni. Sajnos mi is sok hibát vétettünk, s az különösen bosszantó, hogy a játék egyszerűbb elemeiben követtük el ezeket.

DKKA – Vasas SC 34-21 (16-8)

DKKA: Tomasevics 2 – Klujber 1, Szekerczés 2, Szalai 3, Dombi 3, Micijevic 7, Molnár 2. Csere: Csapó (kapus), Cifra, Kovács 5, Bouti, Monori 3, Takács D. 1., Kazai 2, Nick, Grosch 3. Vezetőedző: György László.

Főoldali klép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

No offense, actually

Támadásban nem ment a Kohásznak

2023. feb. 18.

Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Itthon javíthatnak akadémistáink

Itthon javíthatnak akadémistáink

2023. feb. 17.

Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Eliminated from the Cup

Debreceni továbbjutás a kupában

2023. feb. 15.

Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Kupacsata előtt az akadémisták

Kupacsata előtt az akadémisták

2023. feb. 14.

Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A bad first half decided it all

Kár az első félidőért

2023. feb. 11.

Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat