„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

2017. szep. 29.
  • Facebook

tizenegy gólos, 48-37-es győzelmet aratott csapatunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.

A Fehérvár KC elleni tegnap esti sikert követően ma délelőtt már a fővárosban volt jelenése akadémiánk felnőtt csapatának, mely a Vasas ellen lépett pályára újabb felkészülési mérkőzésen. A két csapat szakvezetői abban egyeztek meg, hogy ezúttal háromszor harminc percben mérik össze erejüket egymással, így bőven jutott lehetőség a gyakorlásra mindkét oldalon.Együttesünkből továbbra is hiányoztak a válogatott játékosok, ám ez az eredményességen nem nagyon látszódott meg, ugyanis az "első harmad" végén 18-7-re, míg hatvanpercnyi játékot követően 35-21-re vezetett a Kohász, s bár a ráadásban feljebb jött a Vasas, végül a mieink örülhettek a 48-37-es sikernek. A mindkét csapat számára nagyon hasznos találkozón együttesünk minden bevethető játékosának lehetőséget tudott adni György László vezetőedző.

Vasas SC – DKKA 37-48 (7-18, 21-35)

Gólszerzőink: Szekerczés 12, Grosch 9, Szalai 7, Bouti 5, Monori 4, Nick 4, Kazai 3, Dombi 2, Takács D. 1, Vártok 1.

További hírek

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapat

Kellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.

Kellermann Dóra csatlakozik

Kellermann Dóra csatlakozik

2024. már. 21. #DKKA felnőtt csapat

Irányító poszton erősít csapatunk

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapat

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapat

Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapat

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat