„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

2017. szep. 29.
  • Facebook

tizenegy gólos, 48-37-es győzelmet aratott csapatunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.

A Fehérvár KC elleni tegnap esti sikert követően ma délelőtt már a fővárosban volt jelenése akadémiánk felnőtt csapatának, mely a Vasas ellen lépett pályára újabb felkészülési mérkőzésen. A két csapat szakvezetői abban egyeztek meg, hogy ezúttal háromszor harminc percben mérik össze erejüket egymással, így bőven jutott lehetőség a gyakorlásra mindkét oldalon.Együttesünkből továbbra is hiányoztak a válogatott játékosok, ám ez az eredményességen nem nagyon látszódott meg, ugyanis az "első harmad" végén 18-7-re, míg hatvanpercnyi játékot követően 35-21-re vezetett a Kohász, s bár a ráadásban feljebb jött a Vasas, végül a mieink örülhettek a 48-37-es sikernek. A mindkét csapat számára nagyon hasznos találkozón együttesünk minden bevethető játékosának lehetőséget tudott adni György László vezetőedző.

Vasas SC – DKKA 37-48 (7-18, 21-35)

Gólszerzőink: Szekerczés 12, Grosch 9, Szalai 7, Bouti 5, Monori 4, Nick 4, Kazai 3, Dombi 2, Takács D. 1, Vártok 1.

További hírek

Bemutatkozik: Sziráki Boglárka

Bemutatkozik: Sziráki Boglárka

2020. ápr. 23.

Szakmai előrelépésként éli meg a DKKA-hoz szerződését és Dunaújvárosban is mindent elkövet majd a győzelemért!

Tájékoztatás!

Tájékoztatás!

2020. ápr. 20.

Akadémiánk ügyvezetője az alábbi közleményben tájékoztatja a szurkolókat a DKKA-nál meghozott intézkedésekről április, május, június hónapokat illetően.

Alakul a DKKA kerete!

Alakul a DKKA kerete!

2020. ápr. 16.

Jelentősen átalakul akadémiánk felnőtt együttesének játékoskerete, melyhez hét új játékos már biztosan csatlakozik a 2020/2021-es szezonban.

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

2020. ápr. 16.

11 órától élőben jelentkezünk!

Csapatunk sajtótájékoztató keretében jelenti be a jövő évi keretét, illetve egyéb fontos információkkal is igyekszik szolgálni a szurkolók számára a jövőre vonatkozóan. A tájékoztató online figyelemmel követhető.

Tagdíjak fizetése

Tagdíjak fizetése

2020. ápr. 15. #DKKA utánpótlás

Ügyvezetőnk a következő tájékoztatással fordul a szülőkhöz és játékosokhoz a tagsági díjak fizetésével kapcsolatban.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat