„ACÉL A SZÍV!”
Oguntoye Viktória visszatért!
Hosszú, fél éves kihagyást követően állhatott újra felnőtt csapatunk kapuja előtt Oguntoye Viktória.
Idén március 4-én, a Fehérvár KC elleni székesfehérvári találkozón szenvedett súlyos térdsérülést akadémiánk felnőtt cspaatának kiváló kapusa, Oguntoye Viktória. Együttesünk remek formában lévő hálóőrét természetesen nagyon megviselték a történtek, ám műtétje jól sikerült, felépülése alatt sem érte semmi probléma, lelkiismeretesen elvégezte a rehabilitációs feladatokat, s pénteken, a Vasas elleni edzőmérkőzésen végre újra meccsen védhette a Kohász kapuját, méghozzá helyszíni beszámolók alapján nem is rosszul.
Csapatunk huszonhat éves kapusa természetesen nagyon boldog volt, hogy újra elfoglalhatta helyét a hatoson belül, s mint azt elmondta, remélhetőleg pár héten belül már száz százalékos állapotban igyekezhet segítségére lenni együttesünknek.
- Edzésen természetesen már beálltam a kapuba, de ez azért más volt most, izgultam is az elején, hogy minden jól menjen, de nagyon jó érzés volt végre ott lenni a többiek között, együtt élni játékkal. Kicsit azért még óvatos volt az egész, éreztem magamon ezt a hosszú kihagyást, de nagyon jó volt ismét átélni a meccshangulatot, hogy végre ott vagyok a pályán és bizonyíthatok. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mi volt hat hónappal ezelőtt, nem is akarok már ezzel foglalkozni, szóval eltereltem a gondolataimat, csak a meccsre koncentráltam, de a lábam nagyon jól bírta, van térdrögzítőm, az is nagy biztonságot adott, szóval elsőre jó volt ez így. Eredetileg úgy volt, hogy negyed órát játszom csak, de hamar elment ez a fél óra is, s ahhoz képest, hogy fél évet kihagytam, nem is ment rosszul. Persze nem vagyok még száz százalékos állapotban, remélhetőleg pár héten belül azért utolérem magam, s újra a lehető legjobb formában segíthetek a csapatnak a minél jobb eredmények elérésében.
Ez nem fogja meg megkönnyíteni a dunaújvárosi szakvezetés dolgát, hiszen Katarina Tomasevics és Csapó Kyra is jó formát mutatott a közelmúlt mérkőzésein, ám Oguntoye Viktória ezzel nem foglalkozik, a csapat összeállítása az edző dolga, ő a saját feladatait igyekszik maximálisan megoldani. Ebből pedig akad elég, hiszen elmondása szerint azért van még miben javulnia, hiszen koncentrációban mindenképpen előrébb kell lépnie, hogy minél tovább ki tudja tolni azt az időszakot, amiben maximálisan oda tud figyelni a játékra. Emellett gyorsaságán is lehet még fejleszteni, de dolgozik tovább becsülettel, s reméli, hogy hamarosan már tétmeccsen is ott állhat a Kohász kapujában.
További hírek
Harmadszor az MTK ellen
2022. ápr. 02.Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlásA leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Minden eredményből jutott
2022. már. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén
Hajrásiker az Érd ellen
2022. már. 26.A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Fontos pontokra hajtunk
2022. már. 25.Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




