„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az MTK következik

2017. okt. 06.
  • Facebook

A bajnokságban még nyeretlen, de a Magyar Kupában bravúrosan szereplő MTK otthonában folytatná győzelmi sorozatát együttesünk.

Kiválóan kezdte az idei bajnokságot akadémiánk felnőtt csapata, mely első három mérkőzését magabiztosan nyerte meg a sorozatban, így jelenleg a tabella harmadik helyén állnak György László tanítványai. Együttesünk legközelebb a fővárosban növelheti pontjai számát, ugyanis szombaton este hat órától az MTK vendégei lesznek Dombi Lucáék, ám az már most borítékolható, hogy nem vár könnyű meccs kézilabdázóinkra. Az MTK ugyan igen rosszul kezdte a bajnokságot, hiszen eddigi három meccsén rendre vereséget szenvedett, igaz a Siófok, a Győr és az Érd elleni zakókkal számíthattak a csapat drukkerei, igaz utóbbi meccsen igen sokáig közel álltak a bravúrhoz is.

A Magyar Kupában viszont remek bravúrt mutattak be a kék-fehérek, ugyanis szerdán tulajdonképpen simán, 32-28-ra legyőzték a Budaörs együttesét, így bejutottak a sorozat harmadik fordulójába. Érthetően jobb hangulatban várják tehát a szombaton este hat órakor kezdődő fővárosi meccset az MTK játékosai, akik azt ígérik, hogy mindent elkövetnek majd a győzelem megszerzéséért. Ez lesz azonban a célja együttesünknek is, mely igyekezett hasznosan eltölteni a válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatti bajnoki szünetet, s a napi gyakorlások mellett két edzőmérkőzésen csiszolta játékát. A szombati találkozón is kulcsfontosságú lesz a védelem minősége, ám emellett az adódó helyzetek kihasználására is nagyon oda kell figyelnie együttesünknek, ebben muszáj lesz javulni az elmúlt meccsekhez képest, ha újabb két egységgel szeretnénk növelni a pontok számát.

További hírek

Egy győzelem, egy vereség

Egy győzelem, egy vereség

2021. jan. 16. #DKKA utánpótlás

Serdülő és ifi csapatunk is pályára lépett szombaton, Érdre látogattak.

Újabb biztos siker

Újabb biztos siker

2021. jan. 16.

Könnyed, tízgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Pénzügyőr elleni Liga Kupa összecsapáson.

Idegenbe látogatunk a Liga Kupában

Idegenbe látogatunk a Liga Kupában

2021. jan. 16.

A Pénzügyőr otthonában folytatja a Liga Kupa küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Nem volt kérdés

Nem volt kérdés

2021. jan. 09.

A várakozásoknak megfelelően sima győzelmet aratott együttesünk a Vasas ellen, így már négy fordulót követően bebiztosította első helyét a Liga Kupa C-csoportjában.

Már szombaton csoportelső lehet a Kohász

Már szombaton csoportelső lehet a Kohász

2021. jan. 08.

Ehhez azonban mindenképpen nyernie kell együttesünknek a Vasas elleni Liga Kupa találkozón.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat