„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csak döntetlen az MTK ellen

2017. okt. 07.
  • Facebook

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva ért el 26-26-os döntetlent az MTK elleni fővárosi mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

A bajnokságban még nyeretlen MTK otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata, s bár György László tanítványaira ennek ellenére sem várt könnyű feladat a fővárosban, kézilabdázóink célja egyértelműen az volt, hogy idei negyedik bajnoki találkozójukon a negyedik sikerüknek örülhessenek.

A kezdésre nem is lehetett panasz, ugyanis az első négy találatból hármat a Kohász szerzett, ám ezt nem igazán sikerült meglovagolni, mert a következő szűk kilenc percben mindössze kettőt sikerült összehoznia kézilabdázóinknak, s bár az MTK is hibázgatott, a 12. percben így is utolérte együttesünket (5-5). Muszáj is volt időt kérnie György Lászlónak, mert támadásban nagyon tanácstalan volt együttese, egymást érték a rossz megoldások, s hiába az időkérés, egy újabb kihagyott dunaújvárosi ziccert követően Szádvári már a hazaiakat juttatta vezetéshez a 15. percben (6-5). A Kohász nyolcperces gólcsendjét végül Szekerczés Luca törte meg, majd jobbátlövőnk hetesből is betalált egy kivédekezett MTK-támadása után, így a 20. percben visszavette az előnyt a DKKA (6-7). Nem sokáig örülhettünk sajnos ennek sem, mert előbb Klujber, majd Kazai hagyott ki egy-egy helyzetet, s ebből kétszer is egyenlíteni tudott a fővárosi alakulat (8-8). Hiába lépett meg azonban ezt követően ismét kettővel együttesünk, újra jöttek az eladott labdák, kihagyott ziccerek, ezt sorozatban lőtt három góllal torolta meg a házigazda, mely 12-11-es előnnyel vonulhatott a szünetre.

Úgy tűnt, hogy a szünetben sikerült is rendezni a sorokat, mert a második felvonást ismét jobban kezdte a Kohász, melyből Micijevic, Szekerczés, Szalai és Grosch lőtt gólt az első öt percben, ráadásul úgy, hogy a túloldalon ezalatt egy sem jött össze a hazaiaknak (12-15). Az MTK játékosai persze nem adták fel, s mivel a mieink kezdeti lendülete hamar megtört, Karnik két sikeres hetesével minimálisra csökkentették hátrányukat, majd a 40. percben ki is egyenlítettek (17-17). Láthatóan újabb hullámvölgybe került csapatunk, mely 19-18-nál hátrányba is került, de Grosch, Szekerczés és Szalai igyekeztek kirántani a kátyúból a Kohászt, így a 45. percben Golovin mesternek kellett magához rendelnie tanítványait (19-21). Az időkérés azonban most nem segített a hazaiakon, mert Micijevic és Szekerczés is megszerezte hatodik találatát a meccsen, s a 48. percben már négy góllal állt jobban ellenfelénél együttesünk (20-24).

Ekkor azonban Micijevic megkapta harmadik kétperces büntetését, így kivált a játékból, ami támadásban és védekezésben is igen nagy érvágás volt a mieinknek. Az emberelőnyben ráadásul megfelezte hátrányát a fővárosi alakulat, így az utolsó tíz perc ígért még bőven izgalmakat (22-24). Miután kiegészültek a mieink, Kovács lőtt nagyon fontos gólt átlövésből, majd az addig hibátlan Szekerczés hagyott ki hétméterest, de szerencsére az MTK is hibázgatott támadásban, így az 55. percben még mindig hárommal jobban álltunk a hazaiaknál (22-25). Továbbra sem nyugodhattunk azonban meg, hiszen támadásban ismét megakadt a gépezet, s a kihagyott ziccerekből, elveszített labdákból kétszer is büntettek a házigazdák, akik az utolsó két percre ráadásul emberelőnybe is kerültek (25-26). A fórból ráadásul ki is egyenlítettek, s mivel együttesünk két újabb támadást is elrontott, a hajrában a győzelemért mehetett az MTK, ám utolsó lövésüket szerencsére védte Tomasevics, így legalább az egyik pontot sikerült megmenteni, de ezzel sem lehettünk ma sajnos elégedettek (26-26).

MTK – DKKA 26-26 (12-11)

DKKA: Tomasevics – Kazai, Szalai 4, Micijevic 6, Cifra, Kovács 3, Klujber. Csere: Csapó (kapus), Dombi, Szekerczés 6, Takács D. 2, Nick, Molnár 2, Grosch 3, Bouti. Vezetőedző: György László.

További hírek

Sima siker a Duna-Pent ellen

Sima siker a Duna-Pent ellen

2017. szep. 24. #DKKA utánpótlás

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám végül sima, 32-14-es győzelmet aratott második számú serdülő csapatunk a Duna-Pent NKSE ellen.

DKKA - Vasas SC 34-21 Cifra Anita(DKKA) nyilatkozik a mérkőzés után

DKKA - Vasas SC 34-21 Cifra Anita(DKKA) nyilatkozik a mérkőzés után

2017. szep. 22.

DKKA - Vasas SC 34-21 Cifra Anita(DKKA) nyilatkozik a mérkőzés után

DKKA - Vasas SC 32-21 Arany Rebeka Melinda (Vasas) nyilatkozik

DKKA - Vasas SC 32-21 Arany Rebeka Melinda (Vasas) nyilatkozik

2017. szep. 22.

DKKA - Vasas SC 32-21 Arany Rebeka Melinda (Vasas) nyilatkozik a mérkőzés után

DKKA - Vasas - 34-21 Kovács Péter (Vasas) és György László (DKKA) értékelése

DKKA - Vasas - 34-21 Kovács Péter (Vasas) és György László (DKKA) értékelése

2017. szep. 21.

Hiába a sima  győzelem, György László vezetőedző nem volt teljesen megelégedve a Vasas utáni győztes mérkőzés után.

Nem volt kérdés!

Nem volt kérdés!

2017. szep. 21.

Szakajtónyi kihagyott helyzete ellenére is tizenhárom gólos, 34-21-es sikert aratott felnőtt csapatunk a Vasas ellen.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat