„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Szent István OTP ellen játszunk a Kupában

2017. okt. 10.
  • Facebook

Az NB I/B-ben szereplő szent István OTP lesz felnőtt csapatunk ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkszítették a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. Itt már érdekelt volt akadémiánk felnőtt együttese is, mely most csatlakozott az eddig továbbjutott együttesekhez, s verhető ellenfelet, az NB I/B Keleti Csoportjában szereplő Szent István OTP együttesét kapta a mai sorsoláson. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, melyet a fővárosban játszanak majd le a csapatok, méghozzá várhatóan november 8-án.

A Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolása

Alba Fehérvár KC - MTK-Budapest
Mosonmagyaróvári KC SE - Siófok KC
Szent István SE - Dunaújvárosi KKA
NEKA - Érd
Kisvárda KC - Hufbau Akker Kecskeméti NKSE
Kispest NKK - Váci NKSE
Vasas SC - DVSC TVP
Gödi SE - EUbility Group Békéscsabai ENKSE

További hírek

Hát elkezdődött!

Hát elkezdődött!

2024. feb. 22.

Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

2024. feb. 16.

Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2024. feb. 15.

Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

2024. feb. 07.

A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.

Az éllovast fogadjuk

Az éllovast fogadjuk

2024. feb. 06.

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat