„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Még nem jutottunk tovább

2017. okt. 16.
  • Facebook

A hétgólos előny ellenére is a győzelemre kell törekednie együttesünknek a CSM Roman elleni EHF Kupa párharc visszavágóján.

Hétgólos, 31-24-es sikert aratott a romániai CSM Roman elleni szombati EHF Kupa találkozón akadémiánk felnőtt együttese, mely jó esélyekkel várhatja második fordulós párharc vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődő visszavágóját. A győzelemért azonban nagyon keményen meg kellett dolgoznia kézilabdázóinknak, akik igen hullámzó teljesítményt nyújtottak a dunaújvárosi összecsapáson, ám amikor nagyon kellett, akkor összekapták magukat, s végül teljesen megérdemelt sikert arattak a jó erőkből álló román csapat ellen.
Sokat azonban nem pihenhettek játékosaink, ugyanis ma délelőtt már edzésre kellett jelentkezniük, ami nem is meglepő, mert a hétvégi EHF Kupa visszavágó előtt még egy rendkívül fontos bajnoki meccs is vár a csapatra a Siófok ellenében. Együttesünk mai gyakorlásán természetesen megkerestük György László vezetőedzőt, akit arra kértünk, hogy értékelje a mieink hétvégi teljesítményét.

- Talán az, hogy egyenletesebben kell teljesítenünk a mérkőzésen, nem lehetnek ekkora hullámvölgyek, mint például az első félidőben is láthattuk. Mert nagyon jól kezdtünk, de amennyire jó volt az első tizenöt perc, annyira rossz volt az első harminc perc második fele, s ezt kegyetlenül kihasználta a román csapat. Ekkor rossz megoldásokat hoztunk, átlövések helyett passzolni akartunk, a rossz bejátszásokat leszedte az ellenfél, gyakorlatilag saját magunknak lőttük a gólokat. A második félidő már teljesen jó volt, a védekezés és a kapusteljesítmény is feljavult, ezekből könnyű gólokat lőttünk, a támadójátékunk és a visszarendeződésünk is jól működött, így alakulhatott ki ez a hétgólos győzelem. Ennek természetesen örülünk, de még nem jutottunk tovább, ez egy két meccsből álló párharc, melynek a második felvonása még előttünk áll, ezt idegenben kell megvívnunk, nem őrizhetjük az eredményt, úgy kell nekivágnunk a vasárnapi visszavágónak, hogy azt is meg akarjuk nyerni. Láttunk már példákat ennél nagyobb előny leadására is, szóval maximális figyelmet és fegyelmet várok el mindenkitől a vasárnapi találkozón is.

- Mennyire lepett meg az ellenfél, mi az, amire jobban oda kell figyelnünk Romániában?

- Remélem nem tűnik nagyképűnek az, hogy a videóelemzések alapján azt kaptuk ellenfelünktől, amit Dunaújvárosban is játszottak, szóval igazán meglepni nem tudtak minket. Tudtuk, hogy egy jó csapat, egyénenként is jó képességekkel rendelkeznek. Jó volt a jobbátlövőjük, kreatív az irányítójuk, agilis volt a beállósuk, azt is láttuk, hogy elsősorban utóbbi megjátszását erőltették, húsz fölött volt a neki bejátszott labdák száma. Amennyiben meglepetésről beszélünk, talán a szélsőjátékuk okozott némi problémát, erre több lehetőségük akadt annál, mint reméltük, s jól is éltek ezekkel, szóval erre nagyobb figyelmet kell fordítania a visszavágón kapusainknak és a szélső védőinknek is.

- Mi az, amiben nekünk javulni kell a szombati meccshez képest?

- A már említett szélső védekezés mellett sokkal koncentráltabban kell befejeznünk a lerohanásainkat. Biztos vagyok abban, hogy a visszavágón másfajta védekezéssel is fogunk találkozni, most jó volt az átlövő játékunk, szóval elképzelhető, hogy egy nyitottabb formációval is megpróbálkozik majd ellenfelünk. Fel kell tehát készülnünk becsülettel, a sűrű program miatt ez nem lesz persze egyszerű, csütörtökön még a Siófokkal játszunk itthon, ami szintén nagyon nehéznek ígérkezik, s bár elsősorban még erre készülünk, azért valószínűleg párhuzamosan ezzel már az EHF Kupa találkozóval is foglalkozunk a következő napokban.

További hírek

Könnyed siker a DAC ellen

Könnyed siker a DAC ellen

2018. okt. 05. #DKKA utánpótlás

Tízgólos első félidei vezetés után 39-16-os győzelmet aratott harmadik számú ifjúsági csapatunk a DAC elleni bajnokin.

Két döntetlennel is három pont

Két döntetlennel is három pont

2018. okt. 01. #DKKA utánpótlás

Jó hétvégét zárt akadémiánk második számú serdülő csapata az Erima Bajnokságban.

Az első siker a megyében

Az első siker a megyében

2018. szep. 30. #DKKA utánpótlás

Szoros első félidő után magabiztos, hétgólos győzelmet aratott a megyei felnőtt bajnokságban akadémiánk második számú ifjúsági együttese.

Biztos győzelem

Biztos győzelem

2018. szep. 27.

29-16-os sikert aratott a kínai B válogatott ellen akadémiánk felnőtt együttese.

Dorogi siker az NB I/B-ben

Dorogi siker az NB I/B-ben

2018. szep. 24. #DKKA utánpótlás

Jól küzdöttek U19-eseink a Dorog elleni NB I/B-s felnőtt meccsen, ám a hajrát jobban bíró vendégek végül 33-30-ra legyőzték fiataljainkat.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat