„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Koppenhágába utazunk az EHF Kupában

2017. okt. 24.
  • Facebook

A dán Koebenhavn Haandbold gárdája ellen játszik együttesünk az EHF Kupa harmadik körében.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délelőtt tizenegy órától a női kézilabda EHF Kupa harmadik körének sorsolását. A húzáson érdekelt volt akadémiánk felnőtt együttese is, mely azok után, hogy 56-51-es összesítéssel jutott tovább a romániai CSM Roman csapatán, a második kalapból várta a mai sorsolást. A kiemelési rendszer alapján az már tudható volt, hogy kik közül kaphat ellenfelet a Kohász, melynek vezetése természetesen abban bízott, hogy utazás, valamint a játékerő szempontjából is elfogadható vetélytárs vár majd együttesünkre a sorozat harmadik fordulójában.

Nos, a húzás alapján igazából egyik sem jött be, ugyanis együttesünk Dániába utazik az EHF Kupa harmadik fordulójában, méghozzá a koppenhágai Koebenhavn Haandbold otthonába. Csapatunk következő kupaellenfele jelenleg a negyedik helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy hét mérkőzéséből öt alkalommal győzött, s kétszer vereséget szenvedett. A dánok az EHF Kupa második fordulójában a francia Dijon együttesén jutottak túl kettős győzelemmel: idegenben 32-23-ra, míg otthon 28-27-re győzték le vetélytársukat. A párharc első mérkőzését Dániában játsszák le a csapatok november 11-én, vagy 12-én, míg a visszavágóra egy héttelkésőbb Dunaújvárosban kerül majd sor.

Íme a párosítások teljes listája:

 

(kép forrása: EHF)

További hírek

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapat

Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Ez már nagyon kellett!

Ez már nagyon kellett!

2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapat

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Nem hibázhat a DKKA

Nem hibázhat a DKKA

2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapat

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Nagyon fájdalmas hazai vereség

2024. feb. 23.

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.

Fontos pontokra hajt a DKKA

Fontos pontokra hajt a DKKA

2024. feb. 23.

Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat