„ACÉL A SZÍV!”
Megérdemelten jutottunk tovább
A CSM Roman együttesétől elszenvedett kétgólos vereség ellenére is megérdemelten jutott tovább csapatunk az EHF Kupa harmadik körébe.
Mint arról beszámoltunk, ugyan kétgólos vereséget szenvedett a vasárnapi visszavágón, mégis magabiztosan jutott tovább a CSM Roman elleni EHF Kupa párharcból akadémiánk felnőtt csapata. György László és tanítványai hétfőn érkeztek haza Dunaújvárosba, ám túl sokat nem pihenhettek, hiszen kedd délután már megkezdték felkészülésüket a pénteki, Győr elleni bajnoki találkozóra. Együttesünk gyakorlása előtt arra kértük vezetőedzőnket, hogy tekintsen vissza a romániai túrára, s mint azt szakvezetőnk elmondta, összességében elégedett volt a látottakkal, főleg azért, mert a vereség ellenére sem forgott veszélyben a továbbjutás.
- Az utazásunk szerencsére teljesen problémamentes volt, Románvásáron is jól fogadtak minket, csak kellemes tapasztalatokkal gazdagodtunk. A házigazdák nagyon kedvesek voltak, a szurkolók szintén, továbbjutásunk ellenére is megtapsolták csapatunkat, míg a mérkőzés után egy kecskesütéssel egybekötött fogadásra is hivatalosak voltunk, ahol a polgármester köszöntött minket, s kívánt további sok sikert az EHF Kupában. Rátérve a mérkőzésre, a legfontosabb a továbbjutás volt, s ezt sikerült is hozni, annak ellenére is, hogy két góllal azért vereséget szenvedtünk. Egy nagyon nehéz meccsre készültünk, s az ellenfél taktikája is az volt, hogy állandó nyomás alá helyezze a védelmünket, sok futással és gyors gólokkal. Ezt azért sikerült a mérkőzés nagy részében visszaverni és a meccsben maradni. A nyitott, emberfogásos védekezéssel is próbálkozott ellenfelünk, többé-kevésbé ezt meg tudtuk oldani, s benne volt a meccsben az is, hogy végül mi nyerünk, de mindig szem előtt tartottuk, s igyekeztünk is tudatosítani a játékosokkal azt, hogy legyenek tisztába minden lehetőséggel, lőtt és kapott gólokkal. Jól vették ezt a lányok, fegyelmezettek voltak támadásban és védekezésben is.Az első félidőben voltak kisebb hullámvölgyeink, kapusproblémáink is, de a másodikban ez is szépen rendeződött, így a vereség ellenére magabiztosan jutottunk az EHF Kupa következő fordulójába. Fontos volt, hogy mindig volt válaszunk az ellenfél változtatásaira, már eleve jól kezdtük a mérkőzést, nem engedtük, hogy ellenfelünk ellépjen esetleg három-négy góllal, s belelkesüljön. A véghajrában, amikor már biztos volt a továbbjutásunk, egy kicsit csökken a figyelem támadásban és védekezésben is, fellazultunk, nem is úgy zártunk vissza, ahogy addig, ennek eredménye volt végül az, hogy két góllal kikaptunk, de ennek ellenére is nagyon örültünk a megérdemelt továbbjutásnak.
Az EHF Kupa harmadik fordulójának keddi sorsolásán a dán Koppenhága csapatát kapta együttesünk, s mint azt vezetőedzőnk röviden elmondta, nagyon nehéz párharcra számít a kiváló játékosokból álló ellenféllel szemben.
- Szerintem az egyik legnehezebb csapatot kaptuk, nagyon nehéz dolgunk lesz, annak ellenére is, hogy ugye idegenben kezdünk, s hazai pályán lesz majd a visszavágó. Tudjuk, hogy a dán kézilabda nagyon jó, s még ebben a csapatban szerepel holland, norvég, svéd és francia légiós is. A feladat tehát adva van, szép kihívás, állunk elébe.
További hírek
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen
2022. máj. 20.Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután
Együtt marad a csapat!
2022. máj. 16.Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Farkas Johanna Újvárosban!
2022. máj. 16.Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.
Nem borult a papírforma
2022. máj. 14.Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.