„ACÉL A SZÍV!”
Csapó Kyra Metzbe szerződött
Akadémiánk saját nevelésű kapusa a francia bajnokságban és a BL-ben is hibátlanul szereplő Metz együttesében játszik a szezon hátralévő részében.
A francia bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is hibátlanul szereplő Metz csapatában játszik kölcsönben a szezon végégig a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia saját nevelésű kapusa, Csapó Kyra. A tárgyalások viharos gyorsasággal zajlottak le a klubok között, Kyra is megfelelt a franciaországi próbajátékon, így akadémiánk most együtt örül a fiatal kapussal azért, mert Kyra pályafutásában ez egy nagyon hasznos fél év lehet, s ebből ő, jövőbeni klubja, de az egész magyar kézilabdasport profitálhat, mert tovább nő azon kapusok száma, akik harcban lehetnek a válogatottságért.
A távolabbi jövőről azonban még korai lenne végérvényesen bármit is kimondani, hiszen kapusposzt gyakran hoz váratlan szituációkat, s bár kapusunk franciaországi szerződésével egyszerűbb lesz a dunaújvárosi szakvezetés helyzete is, nyilván ebben is van egyfajta kockázat. Kyra érdekében ezt a kockázatot bevállalta akadémiánk és reméljük, hogy Oguntoye Viktória és Katarina Tomasevics egyre javuló teljesítménnyel megoldja a rájuk váró bajnoki és kupafeladatokat, feladva ezzel a leckét klubunk vezetésének is a folytatást illetően.
Ugyanakkor fiatal kapusaink is ott vannak a háttérben, szépen fejlődnek, mi mint akadémia hosszú távon a saját nevelésű kapusok szerepeltetésében gondolkodunk.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.