„ACÉL A SZÍV!”
"Mi vagyunk az esélyesek!"
A Szent István OTP elleni fővárosi kupamérkőzésen lép pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Az Érd elleni bajnokit követően sem pihentek sokat akadémiánk felnőtt együttesének játékosai, akik hétfőn már újra munkába álltak, ugyanis ma, illetve szombaton két kupamérkőzés vár a gárda tagjaira. A két találkozó közül a szerdai tűnik lényegesen könnyebbnek, mivel a Magyar Kupa fordulójában a Szent István OTP együttesének otthonában lép pályára együttesünk este hat órától, míg szombaton délután fél kettőtől a Koppenhágában, a dán bajnokságban jelenleg második Koebenhavn elleni EHF Kupa találkozón húznak szerelést György László tanítványai.
A ma este hat órakor kezdődő MK-meccsen egyértelműen a mieink az esélyesek, még annak ellenére is, hogy a fővárosi együttesben több volt NB I-es játékos, többek közt Tápai Szabina, Gercsó Nóra, Szamoránsky Anikó, Balog Beáta is szerepel. Tisztában van az esélyekkel együttesünk vezetőedzője, György László is, aki abban bízik a mérkőzés előtt, hogy a győzelem mellett több olyan taktikai elemet tudnak gyakorolni, mely akár a hétvégi nemzetközi kupatalálkozón is a hasznukra válhat.
- Kár lenne most szerénykedni, mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de azért azt hozzá kell tennem, hogy a hétvégére készülünk elsősorban, számunkra most ez a fontos, persze ez nem jelenti azt, hogy félvállról vennék a ma este hat órakor kezdődő kupameccsünket. Normális mederben zajlik a munka, de a budapesti mérkőzésen támadásban és védekezésben is szeretnénk olyan taktikai elemeket gyakorolni, amire a hétvégén szükségünk lehet. Camila Micijevic térde fáj, ez keddig nem javult, az ő szereplése erősen kérdéses, de a többiekre számíthatok a mai kupatalálkozón, melyen természetesen a továbbjutás a célunk.
További hírek
Győzelem a Mosonmagyaróvár ellen
2017. már. 16.Ötgólos, 29-24-es sikert aratott együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni ma esti felkészülési mérkőzésen.
Hasznos eszmecsere az utánpótlásról
2017. már. 16. #DKKA utánpótlásMeglátogatta akadémiánkat Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, aki hasznos tárgyalásokat folytatott utánpótlás edzőinkkel és egyesületünk vezetőivel.
Két győzelem, egy vereség
2017. már. 14. #DKKA utánpótlásAz Erima bajnokságban két győzelemnek is örülhettek Takács Józsefné tanítványai.
Magyar Kupa – Elkezdődött a jegyértékesítés
2017. már. 13.Március 16-án délelőtt tíz óráig lesz lehetősége az előzetes jegyvásárlásra azoknak, akik a helyszínen szeretnének drukkolni együttesünknek a Magyar Kupa kecskeméti négyes döntőjében.
Előzetes szurkolói információk a kupadöntő előtt
2017. már. 11.Megfelelő számú érdeklődő esetén szurkolói buszt indítunk a Magyar Kupa négyes döntőjére, s hamarosan a jegyek értékesítését is megkezdjük.