„ACÉL A SZÍV!”
"Mi vagyunk az esélyesek!"
A Szent István OTP elleni fővárosi kupamérkőzésen lép pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Az Érd elleni bajnokit követően sem pihentek sokat akadémiánk felnőtt együttesének játékosai, akik hétfőn már újra munkába álltak, ugyanis ma, illetve szombaton két kupamérkőzés vár a gárda tagjaira. A két találkozó közül a szerdai tűnik lényegesen könnyebbnek, mivel a Magyar Kupa fordulójában a Szent István OTP együttesének otthonában lép pályára együttesünk este hat órától, míg szombaton délután fél kettőtől a Koppenhágában, a dán bajnokságban jelenleg második Koebenhavn elleni EHF Kupa találkozón húznak szerelést György László tanítványai.
A ma este hat órakor kezdődő MK-meccsen egyértelműen a mieink az esélyesek, még annak ellenére is, hogy a fővárosi együttesben több volt NB I-es játékos, többek közt Tápai Szabina, Gercsó Nóra, Szamoránsky Anikó, Balog Beáta is szerepel. Tisztában van az esélyekkel együttesünk vezetőedzője, György László is, aki abban bízik a mérkőzés előtt, hogy a győzelem mellett több olyan taktikai elemet tudnak gyakorolni, mely akár a hétvégi nemzetközi kupatalálkozón is a hasznukra válhat.
- Kár lenne most szerénykedni, mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de azért azt hozzá kell tennem, hogy a hétvégére készülünk elsősorban, számunkra most ez a fontos, persze ez nem jelenti azt, hogy félvállról vennék a ma este hat órakor kezdődő kupameccsünket. Normális mederben zajlik a munka, de a budapesti mérkőzésen támadásban és védekezésben is szeretnénk olyan taktikai elemeket gyakorolni, amire a hétvégén szükségünk lehet. Camila Micijevic térde fáj, ez keddig nem javult, az ő szereplése erősen kérdéses, de a többiekre számíthatok a mai kupatalálkozón, melyen természetesen a továbbjutás a célunk.
További hírek
Most nem jött a bravúr
2021. jan. 30.Hiába vezetett az első félidő után, a másodikban sokat hibázott akadémiánk felnőtt együttese, így 34-29-es vereséget szenvedett a Vác otthonában.
Vácra látogatunk!
2021. jan. 29.Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.
Ez nem a mi napunk volt
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlásHárom mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.
Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás16.45-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő II. osztályú bajnokságból. Kövessük a lányokat együtt és szurkoljunk nekik a képernyőn keresztül is!
Ez igen! Győzelem az MTK ellen!
2021. jan. 27.Fantasztikus második félidei játékkal arattunk bravúros, 31-28-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin!