„ACÉL A SZÍV!”
Ahogy vártuk - Simán tovább
Az első félidőben még akadt gond a védekezéssel, ám a fordulás után állva hagyta csapautnk a Szent István OTP gárdáját, s könnyed, 36-28-as győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
Az NB I/B Keleti Csoportjának negyedik helyén álló Szent István OTP ellen lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A találkozónak egyértelműen a mieink voltak az esélyesei még úgy is, hogy a családi problémák miatt hazatérő Katarina Tomasevicsre nem számíthatott György László vezetőedző. Ahogy azt reméltük, nem is kezdett rosszul együttesünk, s ugyan Kazai gyors góljára hamar válaszoltak a hazaiak, a következő percekben egyértelműen úgy alakult a meccs, ahogy azt eltervezte György László. A védekezés működött, az ellenfél kapuja előtt Monori, Szekerczés és Szalai is könnyű gólokat szerzett, így a vendéglátóknak már a nyolcadik percben időt kellett kérnie (2-7).
A rövid pauzát követően sem sokat változott a játék képe, tartotta, sőt növelte is előnyét a Kohász, s a játékrész derekán senki nem gondolhatott arra a mieink részéről, hogy ez akár még szoros is lehet (7-13). Ekkor azonban elkezdett támadásban is hibázgatni együttesünk, kihagyott ziccerek, Szalai Babett sérülése miatt szomorkodhattunk, s mivel a védekezés sem működött, a 22. percre megfelezte hátrányát a szent István együttese (10-13). Nem sokkal később Micijevic kapott piros lapot egy finoman szólva is érthetetlen játékvezetői ítélet után, s hogy a kedvünk még rosszabb legyen, arról Vajda Luca gondoskodott, aki 27. percre minimálisra csökkentette csapata hátrányát. Ugyan az utolsó perceket egy góllal megnyerte együttesünk, a félidei szünetben a vártnál lényegesen szorosabb eredményt, 16-18-as állást mutatott az eredményjelző.
A második félidőben elsősorban védekezésben kellett feljavulnia a mieinknek ahhoz, hogy ne érje őket kellemetlen meglepetés. Szerencsére kézilabdázóink komolyan is vették feladatukat, s a fordulás utáni első hét percben mindössze egyetlen gólt kaptak, míg cserébe hatot szereztek, így pillanatok alatt visszaállították magabiztos, hatgólos vezetésüket (17-23). Jött is az újabb, már a harmadik időkérés, de ez sem segített a hazaiakon, mert a Kohász nemcsak tartotta, hanem könnyedén növelte is előnyét, s a félidő derekára végleg el is döntötte a továbbjutást (21-31). A mérkőzés utolsó negyedében azért volt miért bosszankodnia György Lászlónak, mivel Klujber Katrin is megsérült, ráadásul a házigazdák négy találatot ledolgoztak hátrányukból, ám egy időkérés után rendezte a sorokat a Kohász, s végül magabiztos, 36-28-as győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
Szent István OTP – DKKA 28-36 (16-18)
DKKA: Oguntoye – Klujber 9, Szekerczés 9, Szalai 2, Cifra 1, Monori 7, Kazai 2. Csere: Vártok (kapus), Bouti 2, Micijevic, Dombi, Nick, Kovács 2, Takács D. 2, Grosch, Molnár. Vezetőedző: György László.
További hírek
Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott
2021. okt. 19. #DKKA utánpótlásOktóber 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.
Ezúttal a Siófok örülhetett
2021. okt. 16.Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.
Itthon is legyőznék a Siófokot
2021. okt. 15.Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.
A korosztálya legtehetségesebbjei között!
2021. okt. 14. #DKKA utánpótlásKöteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.
Mit nyújthat Neked az Akadémia?
2021. okt. 12. #DKKA utánpótlásBulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük
2015-16 EHF Kupagyőztes




