„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sovány hátrányban a Kohász!

2017. nov. 11.
  • Facebook

Óriásit küzdve szenvedett egygólos, 22-21-es vereséget együtteüsnk az EHF Kupa harmadik fordulójának koppenhágai odavágóján.

Az EHF Kupa harmadik körének odavágóján lépett pályára ma délután fél kettőtől Koppenhágában akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványaira rendkívül nehéz csata várt a dán bajnokságot vezető Koebenhavn ellen, ám a Kohász vezetőedzője bízott abban, hogy jó teljesítményt nyújtva sikerül olyan eredményt elérniük, mellyel megteremthetik maguknak az esélyt arra, hogy a dunaújvárosi visszavágón kiharcolják a továbbjutást. A pénteki elutazás előtt Camila Micijevic, Klujber Katrin és Szalai Babett sérülése is okozott némi fejfájást a szakvezetésnek, ám végül mind a hárman pályára léphettek a párharc első felvonásán.

Ahogy várható is volt, alaposan bekezdtek a csapatok a mérkőzés elején, az első négy percben két-két gólt láthattak mindkét oldalon a drukkerek. A folytatásban azonban visszavettek a góltermésből a felek, mert a védelmek mindkét oldalon jól működtek, s bár a hazaiak kétszer is magukhoz ragadták a vezetést, a Kohász rendre egalizált sőt, a 13. percben végre sikerült előnybe is kerülnie úgy, hogy első öt góljából négyet Kovács Anna szerzett (4-5). A dánok azonban összekapták magukat, s fordítani is tudtak, így a 17. percben György Lászlónak muszáj volt időt kérnie (7-6). A rövid pauza szerencsére használt együttesünknek, mely jó védekezésének és feljavuló támadójátékának köszönhetően újra fórba került, s ugyan a hazaiak rendre egalizálni tudtak, dunaújvárosi oldalon mindig volt valaki, aki bevette a dán kaput, így a szünetre 12-11-es Kohász-vezetéssel vonultak a felek.

A második felvonást is jól kezdte a Kohász, mely három perc alatt lőtt újabb két góllal lépett meg már három góllal ellenfelétől, köszönhetően Katarina Tomasevics parádés védéseinek is (11-14). Persze a vendéglátók egy pillanatig sem adták fel, a mieink első kiállítását egy góllal büntették, majd a 38. percben szerzett újabb találattal minimálisra csökkentették hátrányukat (13-14). György László a 40. percben 15-14-es dunaújvárosi vezetésnél kért újra időt, mert az azt megelőző percekben viszonylag könnyen szerezték góljaikat a házigazdák. A pihenőt követően még egyszer visszaállította kétgólos előnyét együttesünk, de egy újabb emberelőnynek is köszönhetően a 46. percben kiegyenlített a hazai csapat (17-17).

Óriási izgalmakra számíthattunk a véghajrában is, melyben nagyon oda kellett figyelnie csapatunknak, hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hogy a visszavágónak milyen eredménnyel vág neki. Egy újabb dunaújvárosi kiállítás nehezítette azonban a mieink helyzetét, ám így is sikerült rendre válaszolni a hazai találatokra, s az 50. percben 19-18-ra a DKKA vezetett sőt, mikor megszereztük huszadik találatunkat is, már a dánoknak kellett időt kérniük (18-20). Sajnos itt is használt a rövid szünet, mert két kihagyott dunaújvárosi helyzet után is sikerült betalálnia a házigazdáknak, akik az 56. percre ismét utolérték a Kohászt (20-20). A véghajrában Kovács Anna gólja után örülhettünk ismét, de az utolsó másfél percben már csak a házigazdák találtak be kétszer is, így végül a Koppenhága 22-21-es sikerével ért véget a találkozó.

A Kohász ezzel együtt óriásit küzdött a svéd, dán és holland válogatottakkal felálló dán listavezető ellen, mint azt a helyszíni beszámolókból megtudtuk, különösen Katarina Tomasevics és Kovács Anna remekelt a mai találkozón, s bár természetesen minden vereség fájó, ezzel együtt ígéretes helyzetből várja együttesünk a párharc jövő hét szombati visszavágóját, melynek a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad majd otthont.

Koebenhavn Handbold – DKKA 22-21 (11-12)

DKKA: Tomasevics – Klujber 1, Kovács 9, Cifra, Micijevic 1, Szalai 1, Kazai 3. Csere: Oguntoye (kapus), Bouti 3, Dombi 1, Monori 1, Takács D. 1, Szekerczés, Nick, Molnár, Grosch. Vezetőedző: György László.

További hírek

Vegyes eredmények az utánpótlásban

Vegyes eredmények az utánpótlásban

2021. nov. 15. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

2021. nov. 13.

Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

2021. nov. 12.

Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Továbbjutás a Magyar Kupában!

Továbbjutás a Magyar Kupában!

2021. nov. 09.

Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Hazai csata a továbbjutásért

Hazai csata a továbbjutásért

2021. nov. 09.

A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat