„ACÉL A SZÍV!”
Bravúros pontszerzés a Vác ellen
Rendkívül küzdelmes és kiélezett mérkőzésen, az utolsó pillanatokban szerzett Ferling-találattal sikerült pontot rabolni a bajnoki tabella harmadik helyén álló Vác együttesétől a Kohász kézilabdázóinak ma este a sportcsarnokban.
Újabb nagyon nehéz mérkőzés várt hazai pályán együttesünkre, mely a tabella harmadik helyén álló Vác gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Az utóbbi időben mutatott játék, valamint a jó eredmények azonban meghozták a mieink étvágyát, ezért a bravúros pontszerzés reményében várták a találkozót.
Futás utánuk
Nem kezdődött azonban túl jól a meccs számunkra, ugyanis két kihagyott ziccert, valamint egy kapufára vágott hétméterest is góllal büntettek a vendégek, akik ezzel hamar meg is léptek 3-0-ra. Takács Dusmáta két találatával azért a mieink is "elkezdték" a mérkőzést, de 3-4 után újabb két váci gól miatt szomorkodhattak a hazai szurkolók, így Mátéfi Eszter kénytelen volt már a tízedik percben időt kérni, hogy rendezze egy kicsit a sorokat (3-6). A vendégek viszonylag egyszerű taktikát alkalmaztak, szinte minden labdával Mayer Szabinát keresték, s a váciak beállója vagy hetest harcolt ki, vagy gólt szerzett, így a játékrész derekáig tartotta háromfás előnyét a vendégcsapat (6-9).
Ekkor két kivédekezett váci támadás után végre a mieink is tudtak könnyű gólokat szerezni, így Gulyás Istvánon volt az időkérés sora, s a rövid pauza használt is annyit ellenfelünknek, hogy a továbbra is ellenállhatatlanul játszó Mayer vezérletével ismét megugrott három találattal (9-12). A Kohász azonban továbbra is szívósan kapaszkodott vetélytársára, s Ferling átlövésével, valamint Bódi heteseivel látótávolságon belül tartotta magát sőt, a véghajrában sikerül minimálisra csökkenteni a hátrányt, így bőven ígért még izgalmat a második felvonás (15-16).
Pontszerzés a hajrában
A második felvonás első találatát Bódi jegyezte egy gyors indulás után, ám Rádl kiállítása alatt kétszer is betaláltak a vendégek (16-18). Mátéfi Eszter tanítványait azonban nem lehetett megtörni, s Gera, valamint Takács Fruzsina bombáival egyenlítettek, ám a váciak rendre vissza tudták venni a vezetést. Óriási küzdelem zajlott a pályán, melyben mindkét gárda alaposan megszenvedett minden egyes gólért, de hiába szerzett rendre előnyt a Vác, a mieink mindig egyenlítettek, s megjósolni sem lehetett, hogy ebből melyik gárda jön majd ki "pontosan" a véghajrában (25-25).
A Kohász játékosai többször is támadhattak ugyan a vezetés megszerzéséért, ám a vendégek rendre megakadályozták ebben a mieinket, s újra magukhoz ragadták a vezetést, így folyamatosan Bódiéknak kellett szaladni az eredmény után. Egészen az 57. percig, mikor Csapó Kyra két védése után előbb Ferling, majd Takács Fruzsina is átlőtte a váci falat, s a meccsen először végre nálunk volt az előny (30-29). Gyors váci időkérés után azonban egalizáltak a vendégek, majd Takács Fruzsina hetesét védte a volt dunaújvárosi Juhász Edina, így újra a Gulyás-csapat támadhatott a győzelemért.
Fél perccel a mérkőzés vége előtt egy véleményes hetessel újra magához ragadta a vezetést ellenfelünk, mire Mátéfi Eszter kapusa helyett is mezőnyjátékot küldött be az egyenlítés reményében. Négy másodperccel a dudaszó előtt Szádvári szabálytalankodott piros lapot érően, a megítélt szabaddobásból Ferling viszont hajszálpontosan kilőtte a bal alsót (31-31), így a Ferencváros és az Érd után újabb élcsapattól sikerült pontot szereznie a Kohász csapatának, a látottak alapján teljesen megérdemelten.
Küzdésből jeles
Érthetően boldog is volt a találkozó után Mátéfi Eszter, aki az elmúlt meccsekhez hasonlóan, ezúttal is csapata küzdeni tudásában látta a pontszerzés okát.
- Nagyon-nagyon nehéz mérkőzés volt, s úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született, mert a mérkőzés nagy részében futottunk az eredmény után igaz, a hajrában viszont nyerhettünk is volna, ha pontosabbak vagyunk. Nagyon sokat kellett variálnunk ahhoz, hogy megtaláljuk a védekezésünket, de a lányok ismét óriásit küzdöttek, kitették a szívüket a pályára, s ismét szép élményekkel örvendeztették meg lelkes szurkolóinkat, akiknek természetesen köszönjük a biztatást.
DKKA – Váci NKSE
31-31 (15-16)
DKKA: Pisák, Berta, Ferling 8, Takács F. 4, Takács D. 3, Sánta, Bódi 8. Csere: Csapó (kapus), Gera 4, Gáspár, Kemény D. 1, Rádl 2, Kővári 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.